2007.07.13. 16:19
Állatorvos lesz a Szín 5-ös
Lapunk Szín 5-ös játékának egyik győztese, Domsa Genovéva tegnap a Cora Áruházban vette át nyereményét, egy digitális fényképezőgépet. A négy éve kitűnő kislány leggyakrabban nyuszikat fotóz, és állatorvos szeretne lenni.
– Azt álmodtam éjjel, elkezdődött a suli – mondta tegnap délelőtt Domsa Genovéva a Cora Áruházban, ahol Bozsó Edina, a Cora Áruház és Németh Ildikó, lapunk marketingvezetője átadta neki a Délmagyarország és Délvilág nyereményjátékának értékes díját, egy Fuji digitális fényképezőgépet.
A Dózsa György Általános Iskola leendő ötödikese azért nyugodtan vette tudomásul, még javában zajlik a vakáció. Nem is eseménytelenül: volt már Olaszországban, egy hetet pedig a Balatonon töltött. S még ezután vár rá a romániai út: nagyszüleit látogatja meg a család.
Jól jöhet majd ehhez nyereménye. – Szeretek fényképezni, főleg állatokat – közli. Állatorvos szeretne lenni, különösen a kisebb négylábúakat, például a nyulakat kedveli. Öccse, Valentin pedig az oroszlánért van oda, így lehet, idővel családi praxis születik. Zenekart is alapíthatnak: a fiú hegedül, Genovéva pedig zongorán játszik. Vagy éppen ugrál, forog, piruettezik – jó egy éve ugyanis jégtáncol is.
Emellett – szülei szerint – a tanulásban is maximalista, alig lehet kivenni a kezéből a könyvet. Minden évben kitűnő volt eddig, köszönhetően Nagy-Pál Márta tanárnő munkájának is. A környezetet tanulja legnehezebben, az olvasás, nyelvtan viszont ujjgyakorlat, még versenyekre is jár. Szintén szereti a nyelveket: olaszt már első óta tanul, nemrég az angolt is elkezdte.
– Tipikus modern gyerek – jellemzik őt szülei, megosztva velünk egy kedves történetet: mivel ők táncosok, előfordul, hogy a gyerekek egyedül maradnak otthon. Genovéva feltalálta magát: interneten önállóan keresett magának bébiszittert. Hosszasan szervezkedett, fotókat cserélt, majd odaállt szülei elé: ideje, hogy ők is megismerjék a fiatal egyetemista lányt.