Elbúcsúztak a Macskák a szegedi Dóm téren

Nagyüzem volt a hét végén a szegedi szabadtérin: esténként négyezer ember tapsolt, dobogott a nézőtéren Macskáknak. A szereplőgárda már két órával a kezdés előtt megkezdte a sminkelést, a mikroportos hangbeállást, a nyújtást és a beéneklést. Többen is mondták: a siker mindenkit doppingolt, estéről estére pergőbb, dinamikusabb lett a produkció.

Musical a mérlegen

– Rentábilis vállalkozás volt a Macskák, minden előadás százszázalékosan telt házzal ment, így összesen 24 ezer ember látta a hat előadást. Fontosnak tartom, hogy ismét bebizonyosodott: lehet magas színvonalon szórakoztatni. Boldog vagyok, hogy a város mindkét hét végén megtelt, így a szállásadók is érezhették a fesztivál pozitív hatását. Szirtes Tamás rendezőnek és Seregi László koreográfusnak köszönhetően a próbaidőszak is kellemes volt, hihetetlen profizmussal, fegyelemmel és nyugalommal dolgozott a Madách Színház csapata, az sem okozott nagy izgalmat, hogy az egyik próbát elmosta az eső – készített gyorsmérleget a tegnap este befejeződött előadássorozatról [namelink name="Bátyai Edina"], a fesztivál igazgatója, aki azt is elmondta: hivatalosan még nem tárgyalt a továbbiakról, de a Macskákat olyan produkciónak tartja, amit néhány előadás erejéig bármikor felújíthatnak.

– Jópofa csapat állt össze, jól éreztem magam Szegeden. Fantasztikus buli volt, ugyanakkor rengeteget tanultam. Még sohasem csináltam ilyet, izgalmas volt, mert egy szimfonikus zenekarral kellett énekelnem, és mindig a karmestert kellett néznem. Azt a jelenetet, amiben elvarázsolnak, igyekeztem a belépőmmel nagyszabásúvá tenni, ezért amikor bejöttem, marha nagy lendülettel fölszaladtam az egyik díszletelemre, és onnan ugrottam le. Csakhogy picit elszámítottam magam, sikerült egy hétméterest ugranom, és bevertem a bokámat. Alig bírtam megszólalni, még most is nagyon fáj – mesélte szombat este a megasztárból macskává avanzsált Torres Dani, miközben Old Csendbelenn hatalmas, subaszerű jelmezében bődületes hangját kieresztve Molnár Levente elsuhant mellettünk a színpad alatti szűk folyosón.

Sokan kíváncsiak voltak az új szereplőkkel felturbózott Macskákra, az operettszínház sztárpárja, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán is megnézte a rivális pesti társulat előadását. Győrből ötvenfős csoport jött, Kucsera Géza, Szabadka polgármestere is átruccant Szegedre. A celebek közül a tévés párosra, Máté Krisztinára és Bárdos Andrásra figyeltek fel legtöbben.

– Némi „állatidomításra" volt szükség, elő kellett vennem minden pedagógiai érzékemet, hogy azokat a szereplőket, akik már több éve benne vannak a produkcióban, és a Madách Színházban megszokták a hangfelvételről szóló zenei alap kiszámíthatóságát, rávegyem: figyeljenek oda az élőzenére. Nehéz volt a reflexszerű tempóból kirángatni őket – mondta Makláry László, az előadás-sorozat karmestere, aki annak idején az 1983-as bemutatóhoz készült hangfelvételt is dirigálta. – Magnetofonra nem lehet igazi színházat csinálni. A Dóm téren bebizonyosodott, hogy egy gyengébben szóló zenekar is ezerszer többet ér, mert élő lüktetést eredményez, kölcsönhatás alakul ki a színpad és a muzsikusok között. Ma már nem is engedik a jogtulajdonosok a fél playback megoldást.

Gálvölgyi naplója

Az öreg színházi macskát alakító Gálvölgyi János a vasárnapi országos lapban Kedves Naplóm címmel megjelenő állandó rovatában úgy írt Szegedről, hogy az a legjobb turisztikai reklám a városnak: »...a múlt héten „külföldön" voltam itthon. Tudom, furán hangzik, de megpróbálom megmagyarázni. Anélkül, hogy átléptem volna az országhatárt, úgy éreztem magam, mintha Párizsban vagy Londonban jártam volna. Kedves, mosolygós, barátságos emberek, fantasztikus vendéglők, cukrászdák, ragyogóan felszerelt strand, tisztaság, elegáns üzletek, Európa legszebb zsinagógája, szalámimúzeum, a csodálatos Dóm tér, igen, ez Szeged. Nem is értem magunkat – magamat is beleértve –, hogy miért is kerekedünk fel nyaranta, és vágunk neki a nagyvilágnak, amikor itthon is megtalálható minden – persze nem mindenhol –, amiért ilyenkor, nyáron több ezer kilométert repülünk, vonatozunk, autózunk, és még sokan a megcélzott ország nyelvét sem beszéljük.«

Számomra állandó nosztalgia a Dóm téri nyár. Mindent Vaszy Viktornak és a szegedi éveknek köszönhetek. Mellette tanultam meg, mit kell egy színházban szeretni és nem szeretni. Ilyenkor mindig szakítok időt egy-egy jó halászlére is kedvenc helyeimen, az Öreg Kőrössyben vagy a Kiskörőssyben.

Fizetés nélkül is lelkesen dolgozott a szabadtérin a 22 önkéntes fesztiválkoordinátor. A diplomaosztóról indult a Dóm térre szombaton Varga Tímea művelődésszervező, aki a főiskolás Szitás Évával együtt elmondta: fantasztikus lehetőség számukra, hogy szabad bejárásuk van a fesztiválra, minden előadáson ott lehetnek. Segítenek a nézők tájékoztatásában, szórólapokat osztanak, afféle mindenesként szinte bármilyen feladatra azonnal bevethetők. Többségük színházrajongó egyetemista vagy gimnazista, felmérik, hogy mit szeretne a publikum, mi tetszett és mi nem, milyen feltételekkel lépnének be a szabadtéri hamarosan megszerveződő baráti körébe.

– Láttam a főpróbát és a múlt vasárnapi előadást is, de újra kijöttem, mert imádom a Macskákat. Kisgyerekként ott voltam már az 1991-es előadáson is, ma is ereklyeként őrzöm azt a macskakesztyűt, amit Paudits Béla nekem dedikált – árulta el Maruzs Pál. A szegedi fiatalember tizenkét éve statisztált itt először, azóta is a szabadtéri megszállottja, immár történelemtanári diplomával a zsebében dolgozik nyaranta a Dóm téren. Bennfentesként szombaton is a nézőtér mellől figyelte az előadást. Nemsokára a színpadon is akad feladata: néptáncosként szerepel a következő produkcióban, a Marica grófnőben, utána statiszta lesz a Rudolfban és a Bánk bánban.