Szeged és környéke

2007.10.15. 16:19

Bicskával az Európai Parlamentben

Szeged - Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhattunk a múlt héten. Jártunk a világ legpuritánabb kormányzati negyedében és legnagyobb türelmi zónájában, kiderült, hogy a belga csokinál jobb a Balaton szelet, s hogy a marhapörkölt barna sörrel és karamellával készítve sem rossz.

R. Tóth Gábor

Brüsszelbe évente mintegy hétmillió turista látogat. Becsey Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselője jóvoltából ez a szám a múlt héten 52-vel gyarapodott: mint minden évben, most is meghívta Európa fővárosába régiójának, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyének leglelkesebb aktivistáit. A sajtóra is gondolt, így tölthetett e sorok írója is Brüsszelben három napot.

Logisztika és tehenek

Kettőt pedig a buszon. A mintegy 1500 kilométeres utat oda is, vissza is jó egy nap alatt tettük meg – hogy kiegészítsük Villon tapasztalatait: az ember hátsó fele bizony nemcsak akasztáskor bizonyul nehezen kezelhetőnek. Hosszú az út Európába – derült ki immár számunkra is, a távolság ugyanakkor lehetővé tette, hogy már odafelé megismerkedjünk utastársainkkal. Például Sarkad polgármesterével, Tóth Imrével, aki kollégáival az ország első kistérségét szervezte meg – menet közben pedig órákat álldogált a busz lépcsőin, mondván, kényelmesebb így az utazás.

Éjszaka aztán arra is mód nyílt, hogy feltérképezzük, ki horkol a leginkább. Talán nem bántjuk meg: Törőcsik Attila vitte a prímet. Ám ő volt a legfelkészültebb is: brüsszeli útikönyvében az összes helyi nevezetesség szerepelt.

Megvirradt, így megismerkedhettünk a Benelux autópályák állandó panorámájával: hol logisztikai központokat, hol legelésző teheneket figyelhettünk. – Tudod, mennyi támogatást kapnak ezekre az itteni gazdák? Kiválóan élnek belőle – jegyezte meg utóbbiak kapcsán a mellettem ülő Gyenes Attila, Becsey Zsolt kecskeméti titkára. „Civilben" informatikát tanít egy helyi iskolában, gyakran az órák közti szünetekben is szervezi a képviselő megyei programjait. A világhírű belga csokinak pedig azzal adott fricskát, hogy még hazafelé is Balaton szeletet majszolt.

Szalon a Delirium Tremensben

Kicsivel nehezebb étkek specialistája a békéscsabai Bökfi János és Garamvölgyi Zsolt János: ők lecsófesztivál-győztesként utazhattak. Előbbi nem mellékesen a helyi Előre SC súlyemelő-szakosztályának vezetőedzője, több olimpián is részt vett. A debreceni Éles Andrásnak és a szegedi Szűcs Gergelynek – utóbbi a Radnóti Miklós gimnázium tanulója – pedig az esze az erőssége: nemzetközi matematikaversenyt nyertek, ezért kaptak meghívást.

Luxembourgban rövid városnézésre volt időnk velük: tapasztaltuk, itt még a köztisztasági munkás is jól szituált, vasalt pólóban, tiszta cipőben dolgozik – hatékonyan, ugyanis az utcán egy eldobott csikket sem látni. Nem hittünk a szemünknek a luxemburgi kormányszékhely láttán: egyetlen őr sem strázsált a puritán épület előtt, melybe egy egyszerű, kétméteres, barna faajtón lehetett bejutni. – Érdekes kormányzati negyed – jegyezte meg [namelink name="Tóth József"], a szegedi Fidelitas elnöke.

Újabb háromórás utazás után érkeztünk meg Brüsszelbe: hétfő este Becsey Zsolt meghívására a főtér mellett, egy kis étteremben vacsoráztunk. Anélkül, hogy komolyabban hatása alá kerültünk volna a belga gasztronómiának: egymás kezébe adtuk a sót. A Delirium Tremens nevű söröző 2400-féle nedűje azért már tekintélyt parancsolónak számított. Még pécsi Szalont is árulnak, büszkék is voltunk, hiszen dupla annyiba kerül, mint a hely specialitása: korsója 6 eurót, mintegy 1500 forintot kóstál.

Pörkölt karemellel

Kedden a tengerpart, Ostende mesésen zöld füve várt minket. A városról megtudtuk: a világ legnagyobb „türelmi zónája". – Az emberek türelmesen várják, hogy végre szép idő legyen, akkor nagyon jó itt a kedv – vigasztalta a bőrig ázott társaságot kalauzunk, Róka Zsuzsanna. Évekig tudósította a Magyar Rádiót Párizsból, Brüsszelből, mielőtt Becsey Zsolt egyik brüsszeli titkárává avanzsált. Tőle tudtuk meg: öt-hét ezer magyar dolgozik vagy tanul Belgiumban.

Brugge lehet az egyik kedvenc helyük: az Unesco a világörökség részévé nyilvánította a várost, melynek magja érintetlenül megmaradt középkori állapotában. Itt épült Európa egyik első áru- és pénztőzsdéje: a kereskedőváros egy időben a vén kontinens legnépesebb települése volt. Magyaros marhapörköltet sajnos senki sem tudott közülük készíteni, így eshetett, hogy itt a marhahúst barna sörrel és karamellizált cukorral készítik. Az itteni ízek mellett egyébként ekkor ismerkedtünk meg a kalocsai Szakál Tiborral is, aki Csillebércen évekkel megelőzte a Survivor című valóságshow-t: a táborban úgy kovácsolta össze a fiatalokat, hogy szándékosan irreálisan szigorú házirendet erőltetett rájuk, így ők előbb-utóbb megtanulták az önszervezés, a „civil elégedetlenség" formáit, lehetőségeit.

Magunk cseppet sem voltunk elégedetlenek szerdai programunkkal: az Európai Parlamentben vendégeskedtünk. A három épületből álló, egy kilométer hosszú komplexumba persze nem lehet csak úgy bejutni, kizárólag a fémdetektoros csomagvizsgálat után. A készülék még a nőicipő-sarkak fémbetétét is jelzi. – Mégsem vagyok elégedett a biztonsággal – közölte meglepetésemre Borbély Károly, a Petőfi Népe sportújságírója, majd mosolyogva folytatta: „reggel a hátizsákomban felejtettem a bicskámat, de itt senki észre sem vette".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!