Szeged és környéke

2007.10.18. 22:50

Mutasd a kandallódat, megmondom, ki vagy!

Szeged - Divat is, menekülési útvonal is a kandalló. Aki nem csak a lakás ékességének szánja a beépítendő tűzhelyet, sok pénzt megtakaríthat. Kandallót vehetünk néhány tízezer, de akár másfél millió forintért is.

Fekete Klára

Nem kandallónak, hanem inkább olcsóbb fűtési megoldásnak tartja saját, kemencéhez hasonlító alkalmatosságát [namelink name="Balogh László"] szegedi önkormányzati képviselő. A családi házban élő volt honatya téglából építtette a kandallót, bevakoltatta, és több párkányt alakíttatott ki rajta. Teljes kapacitással az átmeneti időszakokban, ősszel és tavasszal használja, ilyenkor a ház körül egész évben összegyűjtött rőzsét, egyéb éghető kerti melléktermékeket tüzeli el, vagyis a fűtés egy fillérjébe se kerül. „Ráadásul más az a meleg, amit a kandalló bocsát ki, mint a központi fűtésé" – mondta [namelink name="Balogh László"]. Hozzátette: ha újat építtetne, a központi fűtés rendszerével is összekötné, hogy még több pénzt megtakaríthasson.

Vetélytárs a cserépkályha

A cserépkályhák és kandallók között nemcsak esztétikai, hanem funkcionális különbség is van. A kandalló gyorsabban melegszik fel, a légfűtésnek köszönhetően nagy tereket és különálló helyiségeket is be lehet vele fűteni, viszont a hőt nem tárolja. A cserépkályha nagy tömegének köszönhetően lassabban melegszik fel, viszont tovább tárolja a hőt. A cserépkályhák és a kandallók légfűtéses, vagy vizes központi fűtéses betétekkel ellátva akár több szint fűtésére is alkalmasak. De a vízbetéteket inkább kandallókhoz ajánlják a szakértők.

A központi fűtés rendszerébe illesztett úgynevezett vízteres kandallók akár 30-40 százalékos megtakarítást jelenthetnek a pénztárcánknak – tudtuk meg [namelink name="Tóth István"]tól, a makói kandallógyár igazgatójától. Egy családi háznál, hatalmas alapterületű lakásnál 100 ezer forintot is meg lehet spórolni a szakember szerint. A makói szakember kijelentette, szerinte nem divat, hanem gazdasági kényszer az, hogy fellendült az iparág. Az olcsóbbakat ugyanis már 40-50 ezer forintért be lehet szerezni, és az árukat akár az első esztendőben kitermelhetik.

Az egyik szegedi kandallós cég vezetője, Szántó Győző szerint idén visszaesett a kereslet, kevesebb az emberek pénze, és inkább az olcsóbb megoldásokat keresik. A szintén szegedi Csíkos József kandalló- és cserépkályha-készítő mester azt is ecsetelte, milyen hosszú idő telik el az első megbeszélés és a megrendelés között. Az ügyfél ugyanis gyakran olyan elképzelésekkel érkezik, amelyek nem gazdaságosak, és ilyenkor meg kell kérdeznie, látványosságnak szeretné-e beállítani a kandallóját, vagy azt szeretné, hogy melegítsen is. Ezt kell eldönteni, és ha megvan a kiindulópont, megoldásokban, árakban a csillagos ég a határ. A drága megoldások általában burkolatfüggők, nem mindegy például, milyen márványt, milyen csempét választ az ügyfél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!