2008.08.13. 23:58
A dómhoz illeszkedik az István díszlete
Szeged - A fogadalmi templom szinte kiegészíti az István, a király díszletét – Csikós Attila a dóm homlokzati rajzát maga elé terítve tervezett. A díszlet legmagasabb pontja 11 méter, a Scabello nyolc köbméter fát és hungarocellt használt fel.
A fiatal Társulat egy rekonstruálás alatt álló romtemplomba téved – vagy István idejében járunk, épülő katedrálisban. Az István, a király díszlettervezője, Csikós Attila szándékosan nem döntötte el, hogy a rockopera díszletének központi eleme melyik a kettő közül. Az értelmezés a megvilágítástól függően is változik. A díszlet kimondottan a Dóm tér színpadára készült, ám mozgatható és szállítható, hiszen előbb a fővárosban építették föl, majd Szeged után Debrecenbe is eljut a produkció. A templom falai körül állványok, lámpák láthatók, nem akar archaikus emlék lenni a díszlet, a rockkultúrába ez is belefér – mondta a tervező.
A dóm szinte kiegészíti a romot (vagy félkész templomot), ami nem véletlen, Csikós Attila – aki sokadjára dolgozik a téren – a fogadalmi templom homlokzati rajzát maga elé terítve tervezett.
– A fogadalmi templomot nem lehet nem figyelembe venni, végzetes hiba ellene dolgozni – fogalmazott.
A díszlet fontos eleme még egy kunhalmokat idéző domb, rajta viharvert tölgy. A fa törzse annyira sima, hogy szinte már szoborrá változott. Jelképesen idézi a magyarság gyökereit, de konkrét funkciója is van: akasztófaként használják.
Nyersanyag, munkaerő
A díszlethez 3,5 tonna vasat, nyolc köbméter fát, ugyanennyi hungarocellt, 2,1 tonna ragasztót, 1200 méter vásznat használt a Scabello. Hatvan ember dolgozott a megépítésén.
A gyártó ezúttal is a tápéi Scabello. Tóth Kázmér, a cég vezetője elmondta: a díszlet legmagasabb eleme 11 méter magas. – Klasszikus technikával készült a templom: hungarocellből festve, lakkozva. Sok munkát adott a fal faragásainak elkészítése. A domb és a fa alapja fémszerkezet, rajta műgyanta – bírnia kell az igénybevételt – tette hozzá a díszlettervező.
A rockopera díszlete tegnap már készen állt a neki megálmodott helyen, a dómszínpadon. A Társulat tagjai ma érkeznek Szegedre. Szikora János rendezővel, a főszereplők közül Feke Pállal, Simon Boglárkával, Vadkerti Imrével a Reök-palotában találkozhat a közönség 16.30-kor.