2008.08.08. 20:28
Gyűjti a fegyvereket, és szeret nosztalgiázni
Szeged - Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hét végén, és azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Ezúttal rendhagyó módon eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha az ismert szegedi betyár, Rózsa Sándor most itt élne köztünk, és elmondaná: mivel tölti a szabadidejét.
Az alföldi pusztákra és tanyákra gyakran kimegyek, leginkább a Veszelka családot látogatom meg, ott ugyanis a stresszes hétköznapok után kedvemre relaxálhatok – mondta hetykén Rózsa Sándor, akit nemes egyszerűséggel csak betyárkirálynak szoktak a hírekben emlegetni. Külön öröm számára – mint elárulta –, hogy e hétvégén lovasokat, és a kedvencét, kancsikások bemutatóit is megnézheti Sándorfalván. Talán be is áll közéjük.
Az alsóvárosi születésű futóbetyár (sokszor kénytelen menekülni az igazságszolgáltatás őrei elől) élete igen akciódús: kezdetben tehén-, marha- és lólopás, majd több gyilkosság és rablás nyomja a lelkét, ezért pedig már többször volt kénytelen hosszabb-rövidebb ideig meglátogatni a büntetés-végrehajtási intézetek zárkáit. – Szeretek nosztalgiázni, így nemcsak a betyárnapra látogatok ki a feleségemmel, hanem szombaton elsétálunk a Mars téri piacra is, az őszibarackok mellett vetek néhány pillantást modern kori sorstársaim rabhelyére, a Szegedi Fegyház és Börtönre. Persze csak messziről.
Rózsa Sándor gyűjti a fegyvereket, és szeret nosztalgiázni.
Fotó: DM/DV
És hogy mivel tölti szívesen a szabadidejét a magyar kriminalisztika egyik leghíresebb őse? Gyűjti a szép fegyvereket, szeret lovagolni – a Nemzeti Vágtára is kiment –, és pipázni is szokott. Mondták is orvosai, hogy a gyakori bezártság és a pipafüst nem tesz jót a tüdejének. Amin ő csak nevetett, és megpödörte bajuszát.
Rózsa Sándor az olvasók figyelmébe ajánlja a sándorfalvi betyárnapot és Szegeden Dankó Pista szobrának megkoszorúzását a cigányzenekarok találkozóján. Férfiember lévén azonban nem hagyhatta ki a tegnap kezdődött pekingi olimpiát sem, elmondása szerint gyakran ül majd a televízió elé, legfőképpen a lovas sportágak eseményeit kíséri figyelemmel.