2008.08.03. 21:10
Száztizenöt hordó rejtély
Szeged - Mivel nem kábítószer-alapanyag, a rendőrségnek vissza kell adnia azt a 115 ecetsavanhidridet tartalmazó hordót, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tíz ország részvételével, egy évig tartó titkos nyomozás után egy hónapja foglalt le Csongrád megyében, mert azt feltételezték, hogy kábítószer készítéséhez használják. <br>
„Az ecetsavanhidrid alkalmas szintetikus kábítószer előállítására!" – állította lapunknak több vegyész, akik az ügy kényessége miatt kérték, nevüket ne írjuk le. Számos, az interneten hozzáférhető szakvéleményt is felhoztak álláspontjuk alátámasztására, és többször is megismételték: a lefoglalt mennyiség alapján nincsenek kétségeik, hogy a szállítmányt heroin előállítására szánták.
Egy hónapja került nyilvánosságra, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság mintegy tíz tonna, 135 milliárd forint értékű heroin előállításához szükséges „import" ecetsavanhidridet, azaz kábítószer-prekurzort foglalt le Csongrád megyében. A rendőrök senkit nem vettek őrizetbe. (Az importőrök ellen magánokirat-hamisítás miatt indult eljárás. Információink szerint a fenti üzletben olyan személyek is közreműködtek, akiknek a neve a rendszerváltás utáni illegális olajüzletekben vált ismertté.)
Az elkobzott ecetsavanhidrid hordószám áll egy rendőrségi raktárban. Vissza kell adniuk
Fotó: DM/DV
Az akció része volt annak a tíz ország részvételével egy évig tartó titkos nyomozásnak, amelynek keretében korábban Szlovéniában szintén jelentős, 98 tonna prekurzor anyagot foglaltak le. Az akcióban a magyarokon és a szlovéneken kívül osztrák, német, ukrán, bolgár, román, török, szerb és cseh rendőrök vettek részt. Az ecetsavanhidrid könnyen hozzáférhető ipari vegyszer, amit szakértők szerint a nyers ópium finomítására használnak katalizátorként a heroin előállítása során.
Szántó Gábor, a Szegedi Városi Ügyészség vezetője előbb megerősítette, hogy a rendőrség valóban lefoglalt 115 hordó vegyszert, majd megjegyezte: az ecetsavanhidrid a kábítószer-prekurzorokról szóló 273/2004/EK. (uniós) rendelet I. melléklet 2. kategóriájába tartozó jegyzékben szereplő anyag. Ez azt jelenti, hogy „nem képezi kábítószer alapanyagát".
Amire Szántó Gábor is utalt, az a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján hozzáférhető tájékoztató „az éves jelentési kötelezettségek teljesítéséhez a kábítószerek tiltott gyártásához is használt anyagokkal (kábítószer-prekurzorokkal) tevékenységet végzők részére".
A 2. kategóriába tartozó anyagok tartása vagy forgalomba hozatala nem engedélyköteles. A forgalomba hozatal esetén a jogszabály csupán bejelentési kötelezettséget ír elő abban az esetben, ha az éves mennyiség meghaladja a 100 litert.
A vezető ügyész hangsúlyozta: – Mivel a lefoglalt ecetsavanhidrid nem bűncselekmény elkövetésének tárgya, így elkobzásának sincs helye, és a lefoglalás megszüntetése esetén a törvényben meghatározottak szerint kell kiadásáról rendelkezni.
Nyomozás okirathamisítás miatt
Szántó Gábor arra a kérdésre – folyik-e valamilyen eljárás azok ellen, akiktől a rendőrség lefoglalta a 115 hordó ecetsavanhidridet – azt válaszolta: A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást több személlyel szemben magánokirat-hamisítás bűncselekménye miatt folytatja, mert gyanú merült fel arra, hogy a fenti anyag forgalmazása érdekében az elkövetők hamis okiratokat használtak fel