Szeged és környéke

2008.08.20. 22:55

Szegeden, Vásárhelyen és Szentesen fizetős a parkolás

Szeged - A díjak és a büntetési tételek szempontjából is Szegeden a legdrágább a parkolás a megyében. Szentes és Vásárhely árai hasonlóak, bár a bliccelőkkel szigorúbban bánnak az utóbbi városban. Csongrádon és Makón viszont nem tervezik a fizetőparkolás bevezetését.

Munkatársunktól

Tizenkét évvel ezelőtt vezették be a fizetőparkolási rendszert Szegeden, így a megyeszékhely lakóinak már volt idejük hozzászokni a zónákhoz és a jegyérvényesítés elsőre talán kicsit körülményesnek tűnő szabályaihoz. A másik megyei jogú városban, Vásárhelyen viszont – ahogyan Szentesen is – csak egy évvel ezelőtt látták elérkezettnek az időt a városvezetők ahhoz, hogy pénzt kérjenek a parkolásért.

Mindkét utóbbi városban azonos a tarifa: a parkoló helyétől függetlenül 100 forintot kérnek óránként, a pénzt automatába kell dobni, a kapott szelvényt pedig értelemszerűen a kocsiban jól látható helyre kell kitenni. A gépek úgy működnek, hogy nemcsak egész és fél órára válthatunk jegyet, hanem a bedobott érméknek megfelelően akár például 36 percre is – három darab húszasért. Szentesen ráadásul van egy „húsz perc húsz forint"-opció is azoknak, akik épp csak beugranak a boltba vagy ügyet intézni valahová. Mindkét belvárosban hétköznap reggel 8 és délután 5 óra között kell fizetni, hétvégén ingyenes a parkolás. A pótdíjak mértéke is hasonló, legalábbis az első körben. Szentesen a tartozását 8 napon belül rendező autós 1200 forintot fizet, azon túl pedig 2400 a tarifa. Vásárhelyen szigorúbban lépnek fel, hiszen bár 5 napon belül csak ezer forintot kell fizetni, a következő három napban 5 ezret kérnek, ezt követően pedig postázzák a fizetési felszólítást, amely már egyéb adminisztrációs költségeket is tartalmaz, és 8 ezer forint körüli összegről szól.

Nincs pardon Szentesen sem, a parkolóellenőrök résen vannak. Fotó: Tésik Attila

Nincs pardon Szentesen sem, a parkolóellenőrök résen vannak.
Fotó: Tésik Attila

Szegeden azonban ennél is megrázóbb büntetésre számíthatnak a gondatlan autósok. Aki ugyanis nem áldoz zónától függően óránként 120-310 forintot (mobiltelefonon váltott jegy esetében 180-390 forintot) a parkolásra, 6510 forintos csekket kap, amelynek rendezésére 8 napja van. Ezen túl az összeg megháromszorozódik, 18 ezer 910 forintba kerül a további késlekedés. Jegyet váltani csak negyed, fél és egész órára lehet, és hétköznap reggel 8 és délután 6 között kötelező. A Mars téri piac környékén szombaton délelőtt is fizetni kell.

Nem kérnek viszont pénzt a parkolásért Csongrádon és Makón. Megtudtuk: egyik városban sem tervezik a rendszer bevezetését, de a helyzet nem is indokolja egyik településen sem, hogy pénzt kérjenek az autósoktól a várakozásért.

Nem éri meg bliccelni. Fotó: Tésik Attila

Nem éri meg bliccelni... Fotó: Tésik Attila
Változatos tarifák a Balaton partján

Fizetőparkolási rendszer működik a legtöbb turistát csalogató Balaton-parti településeken is. Siófok belvárosában 270 forintot kérnek egyórás várakozásért, a pénzt automatába kell dobni. A tihanyi apátság közvetlen szomszédságában 250 forintot kell fizetni, és minden megkezdett 60 perc egész órának számít. Badacsonyban, a Balaton közelében 240 forintot kérnek, míg Keszthelyen, a Festetics-kastélynál 220 forint egy óra. Érdekesség, hogy a kikötőnél, a parti sétány mellett csupán 120 forintba kerül hatvan perc – igaz, mindennap fizetni kell. A Balaton egyik fővárosában arra is felkapjuk a fejünket, hogy a pótdíj csupán 1500 forint, plusz még egyórányi parkolás díja, ha a figyelmetlen autós két napon belül rendezi tartozását.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!