Szeged és környéke

2008.08.15. 22:20

Sziget 2008: Kopaszon a szakállt lehet rázni

A Vasszűz szorításával kezdődött, szilikózis elleni pormaszkok, és retroképeslapok árusításával, illetve őrült countrypunk vágtával folytatódott az idei Sziget Fesztivál.

Tombácz Róbert

Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy – elektronikus tánczene ide, világzene oda – a heavy metalt nem lehet eltemetni, amikor az idei Sziget Fesztivál nulladik napjának estéjén egyetlen zenekar miatt megtelt a nagyszínpad előtti óriási terület. A 31 albumából 75 millió lemezt eladó Iron Maiden koncertjére érkezett a pattanásos tiniktől az apu nyakában „ördögvillázó" kissrácokon át százhúsz kilós szekrényekig mindenki. És bosszankodott, mert a zenekar a programban szereplő fél 10 helyett már 9-kor elkezdte látványos show-val kísért műsorát. Utóbb megtudtuk, erre azért volt szükség, mert 11-kor be kellett fejezni a szabadtéri koncertet, a Vasszűz viszont két órát akart játszani – ráadással.

Eddie és a heavy metal

Valakinek persze már azelőtt befejeződött a koncert, hogy elkezdődött volna. Például annak a srácnak, aki egy „rókatócsa" melletti padon a fejét fogta, vagy azoknak, akik a nagyszínpad előtti dübörgő decibelek közepette békésen szunyókáltak. Ők nagy műsorról maradtak le. A nyolcvanas évek legendás metálzenekarának koncertjén lángoszlopok csaptak időnként a magasba, és az elmaradhatatlan Eddie-figura, az együttes többméteres, rémisztő zombikabalája is többször föltűnt a színpadon. Közben az ötvenedik szülinapját ülő Bruce Dickinson – aki időnként a zenekar repülőjét is vezeti – operaénekesi kvalitásait bizonyítva a kissé elhízott, ám továbbra is remekül zenélő Dave Murray és Steve Harris basszusgitáros társaságában hozta a régi nagy slágereket.

Iron Maiden a Szigeten, tetoválás a háton. Fotó: MTI/Beliczay László

Iron Maiden a Szigeten, tetoválás a háton. Fotó: MTI/Beliczay László
– Az már nem divat, én a fejemet meg a szakállamat rázom – magyarázta a mellettem álló, kopaszra borotvált, de félméteres szakállal büszkélkedő francia Daniel, amikor azt kérdeztem, hova tűntek a metálos sörények a rockerekről. Két fiatal veszprémi lány, Hajni és Gyöngyi előttem viháncolt a legnagyobb színpadi horror közepette. Azt mondták, korábban jöttek szigetelni, gondolták, belenéznek a számukra „furcsa és érdekes" koncertbe – de már mennek is tovább bulizni. Hogy hová, nem árulták el – bár a nulladik napon hivatalosan nem volt más program. Valakit viszont annyira szíven ütött a koncert, hogy a ráadás alatt a mentő vitte el az első sorok darálójából. A többség azonban a saját lábán távozott.

Pormaszk háromszázért

A HÉV-megállótól a fesztiválbejáratig nagyjából tízméterenként támadtak a jegynepperek a Sziget első hivatalos napján. Tőlük egyszerű volt megszabadulni – nem úgy a szórólap-osztogatóktól. Az ötperces úton vagy tizenöt szórólappal és több promórágóval lettünk gazdagabbak. „Védd magad a portól!" – olvashattuk magyarul és angolul a bejárattól nem messze, műtősmaszkban álló fiú tábláján. Háromszáz forintért adta darabját, de addig csak hatot adott el belőle. Azt mondta, a későbbi napokon, a fű kitaposásával párhuzamosan számít majd növekvő forgalomra.

Olasz szigetlakók koktéloznak. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Olasz szigetlakók koktéloznak. Fotó: MTI/Mohai Balázs
– Azért jó, mert ha csak egy barátoddal jössz ki, nem kell ellenfeleket keresgélni – magyarázta a vásárhelyi Nagy Zsombor és Tatai Tibor az egyik kocsma előtti, furcsán rövid csocsóasztal figuráit pörgetve. Négy rúd helyett itt csak kettőt kellett kezelni. Igaz, nem is volt kit szidni, ha bement a kapuba a golyó.

– Ez tök retró! Küldök haza egyet. Jó poén lesz – beszélt lelkesen egy fürdőruhás lány a szigetes posta képeslapjait meglátva. Jó üzleti érzékkel a Budapest-képeslapok duplájáért, száz forintért adták a Sziget fesztiválos képeslapot. A külföldiek is ezt veszik – tudtuk meg az árustól.

Féktelen és vidám countrypunk vágtába sodródtunk a nagyszínpad előtt, ahol éppen a Flogging Molly nevű ír folkzenét és a punkrockot vegyítő, a gitárokat hegedűvel, bendzsóval, tangóharmonikával megvadító amerikai banda játszott. A „Saloon-hangulat" közepette repültek a papír söröskorsók, és sokan vízipisztollyal locsolták egymást, miközben több ezer ember perdült táncra. A roma sátorban tizenöt tagú cigányegyüttes zenélt, láthatóan jó hangulatot teremtve – különösen annak a félmeztelen fiatalembernek, aki a fején egy nejlonszatyorral mennyasszonyi táncot lejtett.

Ricky Wilson, az angol Kaiser Chiefs együttes énekese a nagyszínpadon, a 16. Sziget Fesztivál második napján. Fotó: MTI/Kollányi Péter

Ricky Wilson, az angol Kaiser Chiefs együttes énekese a nagyszínpadon, a 16. Sziget Fesztivál második napján. Fotó: MTI/Kollányi Péter
Szénsavas megvilágosodás

A tengerentúli Alanis Morrisette – bár már évek óta nincs rivaldafényben – nagyszínpados koncertje szinte kötelező program volt. Az erőt sugárzó, mégis törékeny előadónőt hallgatva az ember hátán futkosott a hideg. Még a szomszédos VIP-részlegből is a kerítéshez tapadva figyelték a fontos emberek, amint tiszta magyarsággal köszöni meg az ovációt.
Szerettük volna megnézni a legendás amerikai hiphopegyüttest, a Delinquent Habitset is, de a Wan2-sátorból most is kilógtak az emberek. Odakint pedig az új, „zajvédőbb" falak miatt alig hallatszott valami a produkcióból.

Alanis Morrisette hangja erőt sugárzott. Fotó: MTI/Kollányi Péter

Alanis Morrisette hangja erőt sugárzott. Fotó: MTI/Kollányi Péter
Séta közben viszont megláthattuk a fényt. A fényt, ami egy ital, és csak egyetlen kis fabódéban árulják az egész Szigeten. A felespohárba először málnaszörpöt kap az ember – majd ezt meglocsolják egy szódásszifonban „szénsavasított" vodkával. Finom, átütő erejű, bulizós ital. Bár fél vodkánál lényegesen kevesebbet kap az ember, az innovációért szívesen áldoz 700 forintot. Így akkor is fényárban és boldogságban úszhat, ha kiszorulna valamelyik régen várt koncertről.

Eszem-iszom

Az idei Szigeten az Arany Ászok korsóját 390, a Dreherét 330 forintért adták, a feles mézes ágyaspálinka 600, az Unicum 700 forintba került. Koktélokat színes műanyag vödrökben méteres szívószállal is lehetett kapni, 3900 forintért. A hamburger 600, a gyros 700, a lángos 350, a hotdog 550 forintnál kezdődött. A helyszínen bográcsban főtt marhapörköltből 1500 forintért lehetett megebédelni.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!