Foglalkozás-egészségügy

A foglalkozás-egészségügy története Magyarországon az államalapításig vezethető vissza, hiszen a Szent István által kiadott „jus regale" már kitért a bányászok biztonságos foglalkoztatására is. A II. világháború viharai megakasztották a folyamatos fejlődést, ezért csak 1951-ben nyílt lehetőség az Országos Munkaegészségügyi Intézet létrehozására. Attól kezdve folyamatosan fejlődött az üzem-egészségügyi hálózat.

Ennek egy új, dinamikusan fejlődő ága a rehabilitáció. Rehabilitáció alatt az egészségkárosodottak képességeinek elérhető legmagasabb fokú helyreállítását kell érteni testi, szellemi, szociális és foglalkozásbeli vonatkozásokban egyaránt. Az üzemegészségügy már a kezdetektől segítette a megváltozott munkaképességűek további foglalkoztatását. Az orvosi rehabilitáció mellett a munkáltatónak is vannak rehabilitációs feladatai az egészségi állapotnak megfelelő szakképzettség szerinti munkavégzés biztosítása, a foglalkozási rehabilitáció megvalósítása. A munkahelyi foglalkozási rehabilitáció azonban nagyon gyakran sikertelen volt. Ezért az új egészségügyi reformok a foglalkoztatottság növelésére is koncentráltak, ezen belül a rokkantsági nyugdíjban részesülők munkába helyezésére, illetve a nyugdíj melletti rehabilitációra. Ebből adódóan az új minősítés többelemű mérlegelése miatt több megváltozott munkaképességű álláskereső jelenik meg a munkaügyi központokban, és remény szerint több, egészségkárosodással élő, de foglalkoztatható ember jelenik meg a munkahelyeken. A munkavédelmi szabályok szerint a kötelező munkaköri alkalmasság, a foglalkoztathatóság, a szakmai alkalmasság megállapításának, majd az állapot fokozott ellenőrzésének kiemelt jelentősége van. A komplex rehabilitáció várható hatása: hozzájárulhat a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, az egyenlő esélyek biztosításához.

Dr. Piros Györgyi,
Park Egészségközpont