Szeged és környéke

2008.11.14. 20:06

Fiút vagy lányt hozzon a gólya?

Szeged - Míg néhány nyugati országban a szülők megválaszthatják születendő gyermekük nemét, nálunk nem hozhat rendelésre a gólya. Van olyan szegedi anyuka, aki – ha a törvény engedné – élt volna a lehetőséggel. A megkérdezett apukák viszont nem szólnának bele a természet dolgába.

Bobkó Anna

Míg néhány nyugati országban megválaszthatja a szülő születendő babája nemét, Magyarországon ezt törvény tiltja. Ezen szeretett volna változtatni Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, aki tavaly egy országgyűlési határozati javaslatot adott be. Ebben többek között az szerepelt, hogy a szülők választhassák meg a második utóduk nemét. Ha a javaslat továbbjutott volna, idén ősszel lehetett volna a törvénymódosításról tárgyalni a parlamentben.

– Mi lett a javaslat sorsa? – kérdeztük az egri képviselőtől. – Nem született belőle törvénymódosítás. Ugyanis annyira negatív volt a fogadtatása, hogy visszavontam – hallottuk Török Zsolttól.

Patkós Attila és felesége, Leila kislányt is szeretett volna, de három fiuk született: Kolos (17), Ádám (7) és Gellért (3). Fotó: Frank Yvette

Patkós Attila és felesége, Leila kislányt is szeretett volna, de három fiuk született: Kolos (17), Ádám (7) és Gellért (3).
Fotó: Frank Yvette

A szegedi Kovácsné Hargitai Erika támogatná az ötletet. Az asszony ugyanis már az első terhessége alatt is fiút szeretett volna, de négy lánya született: Nóra (21), Melinda (19), Anett (17) és Kitti (15). – Jó lenne, ha a szülőknek jogukban állna dönteni a gyermekük neméről. Persze nem az elsőnél vagy a másodiknál. Csak akkor dönthessenek, ha két egynemű gyermek után még mindig szeretnének egyet, de más neműt – magyarázta az asszony.

SMS-kampány

Két évvel ezelőtt a kormány SMS-kampányt indított a jövő dilemmáit érintő kérdésekről. Ezek között szerepelt, hogy két azonos nemű gyermek születése után megválasztanák-e a szülők a harmadik magzat nemét. A 2383 válaszadó 81 százaléka voksolt igennel.

Beretka Zsolt viszont konzervatívabb véleményen van: nem szólna bele a természet rendjébe. – Örültünk volna egy fiúnak, de számunkra teljesen mindegy a gyerek neme. Nem tartom helyesnek, hogy beavatkozzanak – hallottuk a 15 éves Lilla, a 13 éves Zsófia és a 9 éves Annamária édesapjától.

Patkós Attila sem választaná meg művi úton gyermeke nemét. Annak ellenére sem, hogy feleségével nagyon szerettek volna egy kislányt, de a sors három fiút szánt nekik. – Nagyon vágytunk egy kislányra, de nem jött össze, és valószínűleg már nem is fog. Nem próbálkozunk tovább, mert a feleségem azt mondta, „öngyilkos lesz", ha a negyedik is fiúnak sikerül – mondta nevetve a rádiós. Elárulta, a fiúknak egy halvány esélyük azért van a hugica érkezésére, ha a család nyer a lottón, biztosra mennek, és örökbe fogadnak egy kislányt.

Miniszteri álláspont

Szerettük volna megkérdezni Székely Tamás egészségügyi minisztert, milyen állásponton van a nem megválasztásával kapcsolatban. A sajtóosztály azt válaszolta, hogy Magyarországon – az oviedói egyezmény értelmében – törvény tiltja a gyermek nemének megválasztását, kivéve ha nemhez kötötten öröklődő, súlyos betegség elkerüléséről van szó. Az egyezményt az európai országok nagy része ratifikálta. Ott, ahol az eljárást magánintézetek – tiltás hiányában – szolgáltatásként végzik vagy végezték, így Spanyolországban, Hollandiában, Belgiumban, a közelmúltban törvényi tiltás született. Tiltást készített elő az Egyesült Királyság és Ausztrália is.

Címkék#Szeged
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!