Szeged és környéke

2008.11.05. 22:51

Nyugdíjba vonult a megyei levéltár-igazgató

Szeged - Blazovich Lászlót, a Csongrád Megyei Levéltár nyugdíjba vonuló igazgatóját köszöntötte tegnap Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke.

Munkatársunktól

A leköszönő intézményvezető egy névre szóló ezüst tollat vehetett át a politikustól. Blazovich László 1943. november 2-án született Szombathelyen, érettségit és diplomát Szegeden szerzett. Doktorált, vásárhelyi középiskolában tanított, 1980-ban került a megyei levéltár élére. Kortársai szerint a „semmiből csinált levéltárat".

Kandidátus, az MTA doktora, egyetemi tanár, közel 20 éve oktat az egyetemen jogtörténetet. 30 önálló és társszerzős könyve, 300 cikke és tanulmánya jelent meg, 70 kötetet szerkesztett. Város- és településtörténészi tevékenységét számos szakmai díjjal ismerték el. Szeged és Hódmezővásárhely Pro Urbe díjasa.

Címkék#Szeged
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!