Szeged és környéke

2009.07.19. 11:22

Három bűncselekmény miatt is eljárás indul a férfi ellen

Szeged - 50. születésnapját akarta megünnepelni egy algyői férfi Szegeden. Ezért szombat éjfél előtt autóba ült, és elindult a városba. A rendőrök azonban még Szeged előtt igazoltatták az autóst, szondát is fújattak vele, és megvizsgálták papírjait.

Delmagyar.hu

A szonda elszíneződött, mégpedig bűncselekményi értékhatár feletti szintet jelzett. A férfi azt mondta: a születésnapja miatt ivott indulás előtt. A jármű ellenőrzésekor kiderült, hogy a rendszámot egy másik autóra adták ki, a Volkswagen Transporter sem az ittas férfié, ráadásul azt úgy vitte magával, hogy a tulajdonos erről nem tudott.

Azt már a kapitányságon mondta el, hogy egy autókereskedésnél dolgozik, így az egyik ott lévő autóról akasztotta le a rendszámot, majd tette fel a Transporterre, hogy azzal menjen be Szegedre - mondta a delmagyar.hu-nak Szenti Szabolcs hadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrök a férfit előállították, ellene három bűncselekmény - ittas járművezetés, egyedi azonosító jel meghamisítása és jármű önkényes elvétele - miatt indult büntetőeljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!