Szeged és környéke

2009.11.12. 19:30

Időutazás a Délmagyarral: A Somogyi-könyvtár krónikája

Szeged: Huszonhat hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet – a Délmagyarország.

Újszászi Ilona

A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának hetvennegyedik állomása: 1983.

„Három nap egy esztendő" – „Nem a mesében. Tóth Béla, a Somogyi-könyvtár igazgatója jellemezte így intézményének és munkatársainak mostani életszakaszát" – ad pillanatfelvételt március 27-én Sulyok Erzsébet a költözni készülő könyvtárról.

Méhkas

„Rohanvást közeledik az új könyvtárpalota elkészültének kitűzött ideje. A régi épület: mint egy megbolydult méhkas. Hogyne, hiszen hétköznapi ésszel alig lehet elgondolni, minként 'megy át' rövidesen új helyére a száz év óta felhalmozott szellemi érték, ami persze nagyon is kézzel fogható formában, fizikai mértékegységekkel kifejezhető valóságban tölti meg most az 1896-ban emelet kultúrpalota tereit, polcait – a könyvtár rendelkezésére álló részének minden zugát."

Költözik a Somogyi-könyvtár a közművelődési palotából. Fotó: Somogyi Károlyné

Költözik a Somogyi-könyvtár a közművelődési palotából.
Fotó: Somogyi Károlyné

„Pillanatnyilag teljes erőbedobással folyik az állományellenőrzés" – magyarázza Tóth Béla igazgató. 1953 óta a Somogyi-könyvtárnak sosem volt annyi szakembere, hogy egyáltalán hozzá lehetett volna kezdeni a vagyoni helyzet teljes körű tisztázásához. Akkor, 30 ével ezelőtt sem sikerült a dolgot befejezni. (...) A Somogyi munkatársai nem szeretnék, ha a katalógus az új palotában sem lenne elég 'szavahihető'. Ezért olyan forgalmasak most a raktári csigalépcsők, s görnyednek a munkatársak napszám a szűk raktárterek zsúfolt polcai előtt".

Szakmai erőpróba

„Azt mondja az igazgató, (...) a technikát, technológiát, az új berendezést, elrendezést megtervezni szép élmény, logikai játék, szakmai-szellemi erőpróba volt." „Körülbelül tíz éve ment rá, hogy meggyőzzön mindenkit, akit kellett, a réginél hatszor nagyobb, új épületben, s az új feladatokhoz nem elég a meglévő szakembergárda! Most kapott végre 86 új státuszt, főhet a feje, kik kerüljenek az új helyekre, bár a képzési rendszer Szegedet sújtó mostohaságait is sikerült némileg javítani (a Radnótiban könyvtárkezelőket oktatnak, a főiskolán a nyíregyházi szak kihelyezett tagozata indult)."

„Két éve tudományos könyvtárrá minősítették a Somogyit, a felhalmozott kincsek és az azokat 'megszólítani' képes könyvtárosok érdemeképpen, a vidéki könyvtárak közül elsőként és egyetlenként."

Kívül-belül épül

„Az épülő szegedi könyvtár-levéltár épületében a befejező szakipari munkálatokat végzik, de a környéke is alakul, szépül már" – olvasható és látható a július 27-i címlapra tett képes hír. „Az épület mögötti parkoló díszes támfalán dolgozó szakembereket örökítettük meg."

Címlapsztori a „Könyvtár-levéltár belső szerelések" is augusztus 11-én, amikor „a Dóm téren épülő könyvtár-levéltár minden emeletén szakmunkások dolgoznak. Villanyszerelők, asztalosok, lakatosok végzik el a befejező munkálatokat, szerelik a villanyt, fűtőberendezéseket, álmennyezetet".

A csupa üveg épület egy része a levéltáré. Fotó: Somogyi Károlyné

A csupa üveg épület egy része a levéltáré.
Fotó: Somogyi Károlyné

„Költöztetik a berendezést" – ez a Somogyi-krónika augusztus 19-i lapjára kívánkozó bejegyzés. A „DÉLÉP Kato-darujának magasba nyúló gémjére„ fölfigyelhettek a Közművelődési palota környékén sétálók. „A második emelet egyik ablakán át hozta le a daru azokat a bútorokat, amelyek a könyvtár új, Dóm téri épületében a Somogyi Károly emlékére berendezendő emlékszobában találják majd meg végleges helyüket. A régi könyvtárak hangulatát őrző, stílszerű álmennyezettel is egységesített emlékszoba költöztetése a jövő héten fejeződik be".

Az olvasóterem „hétfőtől újra nyitva" – nyugtatjuk meg szeptember 2-án a könyv barátait. Ugyanis „a költözködési előkészületek hajrája idején is nagyon ügyelnek a Somogyi-könyvtárban arra, hogy a megszokott szolgáltatások körét ne kelljen szűkíteni, az olvasók, látogatók nehogy kárát lássák mindannak, ami egy ilyen örömteli eseménnyel jár. A könyvtárosok a tengernyi tennivaló közül elvégeztek egy igen fontosat, nevezetesen az olvasóterem könyvanyagának számbavételét. Így hát szeptember 5-étől, hétfőtől ismét várják az olvasó közönséget. A régi rend szerinti a nyitva tartás, vagyis hétfőtől szombatig naponta 10 és 19 óra között mehetünk lapokat, folyóiratokat, kézikönyveket böngészni".

Protokoll

„Párt- és tanácsi vezetők látogatása az épülő Somogyi-könyvtárban és levéltárban" – tudatjuk a szeptember 13-i címlapon. „A Dóm téri építkezésen tájékozódnak a nagy jelentőségű közművelődési beruházás végső stádiumáról a generálkivitelező DÉLÉP képviselőitől, valamint a beköltözés ütemezéséről a könyvtár és a levéltár igazgatójától".

„A köz(nép)művelődés szolgálatában" címmel október 15-én ír Sulyok Erzsébet „a 100 éves Somogyi-könyvtárról".

„Mozgalmas időszakot él a Csongrád Megyei Levéltár. A Dóm téri, új épületkomplexumba már beköltözött a levéltár – 1800 méteres polcrendszerén kaptak helyet a dokumentumok." Október 20-án azt írjuk még, hogy „a kutató- és munkaszobák, valamint a könyvtár még berendezésre vár, ám a munkatársak és kutatók remélik, hogy hamarosan birtokba vehetik az intézményt, és megnyithatja kapuit az érdeklődők előtt is".

Kronológia: 1983

Január 1.: Az ARPANET hivatalosan átáll az internet protocol használatára, létrejön az internet. Január 8.: Börtönlázadás a New York-i Sing Singben. Február 14.: A háborús bűnökkel vádolt Ariel Saron izraeli hadügyminiszter lemondása. Március 8.: Ronald Reagan a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának“ titulálja. Március 25.: Az ezerforintos bankjegy kibocsátása. Június 13.: A Pioneer-10 az első űreszköz, amely elhagyja a Nap bolygórendszerét, de még a Naprendszer határain belül van. Június 18.: Sally Ride az első amerikai nő a világűrben. Június 22.: A márkushegyi bányában 36-an halnak meg robbanás miatt. Július 21.: A Földön mért legalacsonyabb hőmérséklet az Antarktiszon, -89,2 °C. Július 22.: Lengyelországban megszüntetik az 1981. december 13-a óta érvényben levő szükségállapotot. Amnesztia a politikai foglyok részére. November 3.: Felavatják a paksi atomerőmű első reaktorblokkját.

Arcél: Horváth Dezső (1936–)

Januárban múlt 40 éve, hogy belépett szerkesztőségünkbe Horváth Dezső, és „bejáróként" szinte naponta találkozhatunk vele ma is. Első volt azok között, akik nem voltak „a Párt" tagjai, és az újságíró iskola elvégzésére se lehetett rábírni. Amatőr és biciklis újságírónak vallja ma is magát. A kettő úgy forr egybe benne, hogy tudja, a drótszamáron mindig szembe fúj a szél. Szinte örök szereplője volt az öregátkosban a hangulatjelentéseknek, mert inkább az igazat kereste – többnyire meg is írta –, és nem lett az ügyeletes rendszergazdák egeket is befesteni tudó szószólója.

Horváth Dezső

Horváth Dezső
 Egykori főszerkesztőnk, F. Nagy István sokszor tartotta a hátát érte. Így is Táncsics-díjas újságíró lett, kétszer kapott megyei díjat, és szerkesztőségünk aranygyűrűjét is az elsők között nyerte el. Sokat írt, és ír ma is. Cikkei címeinek apró betűs listája meghaladja a 110 gépelt oldalt, 24 évig rendszeresen megjelentek riportjai az ÉS-ben, az Új Tükörben, és más folyóiratokban, szókimondó köteteivel idén elérte a húszat. Szociográfiai munkák, önéletírások, szösszenetek, novellák, regények és drámák sorakoznak polcán. Egyik mottója Veres Pétertől való: Megdögleni lehet, de rongyemberré lenni nem.

Szépen szóló hegedűk

Fotó: Somogyi Károlyné

Fotó: Somogyi Károlyné
„A szegedi hegedű hangja olyan szépen szól, hogy még Japánban is szívesen hallgatják, és még sokkal többen is gyönyörködhetnek a hangszergyár termékeiben, ha lenne, aki megcsinálja. Sebők István megbízott igazgató a gyár gondjairól szólva így nyilatkozott: – Mi nem panaszkodhatunk arra, hogy nincs exportrendelésünk. Igaz, hogy évi termelési értékünk csak 18 millió forint, de ebből nagyrészt dollárt kapunk. Vonós hangszereket gyártunk – hegedűt, brácsát, csellót, bőgőt – ezek évek óta mennek az Egyesült Államokba, NSZK-ba, Angliába, Franciaországba, Ausztriába, Olaszországba és Japánba. Más a baj minálunk. Nincs elég szakemberünk, különleges, igényes munka a hangszerkészítés. Évente 5–6 fiatalt tanítunk be, de ez is kevés" – olvasható a január 7-i lapban, látható Somogyi Károlyné felvételén. Július 14-én pedig az, hogy „a Szegedi hangszergyár 1983 első hat hónapjában 6,5 millió forint értékben szállított termékeiből tőkés piacra. A második félévben 8,5 milliós tőkés exportot terveznek. Új piacokra is igyekeznek betörni. A közelmúltban küldtek mintakollekciót skandináv országokba".

A szélmalomnál

Szeged, Kiskundorozsma. „Zene, tánc, vásár – egész nap. Akik (igen sokan) vasárnap elzarándokoltak a környék egyik nevezetes helyére, a megbecsült népi emlék, a dorozsmai szélmalom tövébe, élménydús napjuk lehetett. Az idei népzenei találkozóra összesen 12 hagyományőrző együttest, népi zenekart hívtak meg a rendezők, 6 népművész mutatta be művészetét-mesterségét" – látható az augusztus 16-i címlapon Somogyi Károlyné felvételein is.


Tanyai változások

Csongrád megye. „Változik a tanya. Nem úgy, ahogy előre megírták a változások receptjeit, hanem úgy, ahogy az élet diktálja. A vállalkozó tanya korunk legfrissebb találmánya, ahogy magát a vállalkozás szót is az előző évek, hónapok dobták felszínre" – rögzíti november 18-án a megyejáró Horváth Dezső saját tapasztalatát. „Tömegméretekben a libatartókat és a csirkéseket kell az elsők között említenünk, egy szerencsés felvásárlói és takarmányozási egyezség a disznóhizlalókat is elszaporította. (...) Zákányszék határában most egy új tábla állítja meg az arra járót: építőanyagot kínál eladásra Boldizsár Mihály, szabályos kereskedőként. (...)

Tanya a homokon. Ma hungarikum. Fotó: Somogyi Károlyné

Tanya a homokon. Ma hungarikum.
Fotó: Somogyi Károlyné

Napi hírek

GELKÁBÓL SZELKA. Nem szűnik meg a Gépipari Elektromos és Karbantartó Vállalat, a GELKA, de „lényeges szervezeti változás következik be". „Rövidesen új embléma alatt állítja ki a vállalt szolgáltatásról a munkalapokat: SZELKA, Szegedi Elektromos Karbantartó Kisvállalat" (január 3.).

Tudakozó. „A szegedi tudakozóban a telefonközpont mintegy 40 dolgozója felváltva teljesít szolgálatot" (január 11., kedd).

Hangos könyvtár. „Kazettakönyvtár". „A Somogyi-könyvtár újszegedi, odesszai fiókkönyvtárában 'Hangos könyvtár' – így nevezik a munkatársak és a látogatók az elmúlt év áprilisában kialakított, azóta egyre népszerűbb részleget, amelyet Regős Éva vezet. Az év végén 460 kölcsönözhető kazettájuk volt, amelyről összesen 160 művet hallgathatott meg az új részleg közönsége, vakok és csökkentlátók. Mostanáig ezernél valamivel több kazettát kölcsönöztek" (február 4., péntek).

Konténer-pályaudvar. „A korszerű áruszállítási lehetőségek további bővítésére két évvel ezelőtt új konténer-pályaudvar építéséhez fogtak hozzá Szeged-Tisza pályaudvaron a volt kisvasútállomás helyén. (...)A most elkészült és tegnap óta hivatalosan is üzemelő új konténer-pályaudvar mintegy 50 millió forintos költséggel épült" (február 11., péntek).

Gyűjtőakció. „A Hazafias Népfront Országos Titkársága országos társadalmi gyűjtőakciót hirdetett az idén. A nagyvárosok közül elsőként Szegeden rendezik meg a hulladékgyűjtést, amelynek (...) bevételéből a szegediek régi vágya, a műjégpálya kerül közelebb a megvalósuláshoz" (március 9., szerda).

Csemege. „Egy esztendő kényszerű szünet után ma reggel 2 millió 200 ezer forintos készlettel ismét megnyitott Szegeden a Kárász utcai csemegeüzlet. Ami elsőre feltűnt: az ízléses, szép berendezés" (március 15., kedd).

Öttalálatos. „Ördög István nem hitte el, amikor az újságban olvasta az öt számot, hogy az mind az ő száma. (...) 1,8 millió forint. Ennyit nyert 22 évesen. Szeged melletti községben lakik" (július 5., kedd).

Új komp. „Kinőtte a forgalom a tápéi kompot. Gyorsabb, nagyobb hajó közlekedik ezentúl a régi helyett a Tiszán, az itt átkelni szándékozóknak kevesebbet kell várakozniuk a kompra" (július 6., szerda).

Újuló híd. „Újabb szakaszához érkezett Szegeden a belvárosi híd felújítása. Elkészült a felső szerkezet festése, lebontották a munkához szükséges állványszerkezetet. Jelenleg a burkolatot javítják, szerelik a közvilágítást és a troli felsővezetékét" (július 7., csütörtök). „Feloldották a hídzárat. Megszűnik a 17-es járat. Új trolivonal 9-es jelzéssel. A hordó és a hídfelújítók sétája után a járművezetők is átmehetnek már a belvárosi hídon" (augusztus 6., szombat).

Szökőkút. „Felújítják a Széchenyi téren, a tanácsháza előtti szökőkút medencéjét. A városgazdálkodási vállalat Komócsin Zoltán szocialista brigádjának tagjai végzik a munkát, s napokon belül ismét működik a tér egyik látványossága" (július 7., csütörtök).

Totóbotrány. „Pótmérkőzés. Dokumentumkönyv a totóbotrányról. (...) Lakatos András és Láng Zsuzsa szerzőpáros munkája hazai viszonylatban páratlan gyorsasággal, rekordidő alatt jutott el az olvasókhoz. A rendőrség 1983 májusában fejezte be a vizsgálatot a hírhedt totócsalások, -visszaélések ügyében" (július 10., vasárnap).

Táblakép. „A végre otthonra lelt táblaképfestészet szakmai értékmérő fóruma" lehetne „az első ízben megrendezett szegedi biennále" (augusztus 3., szerda).

Főszerkesztőváltás. „A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa F. Nagy Istvánnak, az MSZMP Szeged városi bizottsága tagjának, a Délmagyarország főszerkesztőjének nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemérmet adományozta. A kitüntetést tegnap kora délután az MSZMP városi bizottságának székházában dr. Komócsin Mihály, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára nyújtotta át. Köszönetet mondott F. Nagy Istvánnak a megyei és a városi pártszervek nevében mozgalmi munkájáért, újságírói és lapszerkesztői tevékenységéért. (...) F. Nagy István az újságírói pályán 33 évet töltött el. Földeákról indult (...), majd 28 évvel ezelőtt a Délmagyarország munkatársa lett, ahol e szolgálat alatt vezető beosztásokban, az utóbbi tizenhat évben főszerkesztőként dolgozott" (augusztus 4., csütörtök). Helyettese, Sz. Simon István főszerkesztőként jegyzi a lapot. „Főszerkesztő-helyettes: Szávay István" (augusztus 5., péntek).

Jubiláló szabadtéri. A szegedi szabadtéri jubileumi, 50. születésnapi évada kiemelkedő bemutatója Madách: Az ember tragédiája. „Ma, szombaton este utolszor játsszák". Ádám: Bubik István, Lucifer: Balkay Géza. „Nagy Zoltán (...) a Föld szellemét, Therszitészt, Péter apostolt, a Patriarchát, Saint Just-öt, továbbá a londoni színben a második gyárost játssza" (augusztus 6., szombat).

Tanmedence. „Tanmedence épül az újszegedi sportcsarnok mögött, ahol majd megfelelő körülmények között oktathatják az úszást felnőtteknek és gyerekeknek. A 20X12 méter alapterületű medencét a DÉLÉP szakemberi építik" (szeptember 3., szombat).

Fluorozott só. „Pénteken a dorozsmai és a röszkei" kisdiákok fogait a „Szegeden megrendezett nemzetközi fogászkonferencia résztvevői, többek között svájci, amerikai, svéd, finn és új-zélandi fogorvosok vizsgálták meg. (...) A szakemberek saját szemükkel győződhettek meg a fluorozott só jótékony hatásáról, amelyet a szegedi kísérletben részt vett röszkei gyerekek épebb fogazata bizonyított" (szeptember 10., szombat).

Monográfia. „Nyolc évszázada annak, hogy a város neve először fordul elő írásos dokumentumban száz esztendeje fejeződött be a város mai arculatát megalapozó nagy árvíz utáni rekonstrukció, és harminckilenc éve, 1944. október 11-én szabadította fel a Vörös Hadsereg ezt a várost. (...) Az ünnepi alkalomra jelent meg a Szeged története című ötkötetes várostörténeti monográfia első kötete, amely mától kapható" (október 12., szerda).

Dolláros bolt. „Nyugati pénzért vásárolhatunk a Hungária Szálló előcsarnokában, ahogy nevezik, a dolláros boltban, a Csemege Kereskedelmi Vállalat egyik jól menő üzletében. (...) Ezen a héten 46,20 dollárt" költhetünk itt, ugyanis „minden magyar állampolgár személyenként kétezer forint értékű konvertibilis valutáért vásárolhat" (október 16., vasárnap).

Kulcsátadás. A tízezredik OTP-lakás. Ünnepélyes kulcsátadás Szegeden (...) G. Bélák új otthonában (...) a Gát utca 11/A harmadik emeletén" (november 1., kedd).

Tévéstúdió. „Határidőre elkészült a szegedi tévéstúdió új épülete" az Úttörő téren, amelynek „ünnepélyes avatása ma, csütörtökön délután 4 órakor lesz" (november 3., csütörtök).

Csörög... „Mától kezdve a hét öt napján találnak majd olvasóink híroldalunkon egy apró értesítést, amelyből megtudhatják, hogy ki az ügyeletes munkatársunk. (...) A napi események, történések gyors feldolgozása érdekében a délutáni és a kora esti órákban állandó telefonszámon vagy személyesen a Sajtóházban egy-egy munkatársunkat kereshetik hetenként váltakozva. Azonnali aktualitású, közérdekű ügyek bejelentését, figyelemfelkeltést, tájékoztatást kérünk segítségként olvasóinktól. (...) E heti ügyelet munkatársunk: Majoros Tibor. Hívható 14 órától 19 óráig, szombaton 10-től 14 óráig. Telefon: 12-847" (november 29., kedd).

S-modell. „A Szeged és Vidéke Áfész december 5-én, hétfőn délelőtt 11 órakor nyitja meg Szegeden a Bajcsy-Zsilinszky u. 22. szám alatt S-modell ruházati szaküzletét. (...) Az S-modell úgynevezett butikjellegű hálózat" (december 1., csütörtök).

Irodalmi kávéház. „Irodalmi Kávéház címen szervezi a TIT, illetve annak egyik lelkes embere, Turay Géza nyugdíjas tanár". Terveik „szerint minden hétfőn délután 5 órára hívnák össze az érdeklődőket; azokat, akiknek mondanivalójuk van egymás számára. Házigazdát kérnek fel egy-egy hétfőre, aki valamely témában kifejezetten jártas; akinek munkásságában valami figyelemre méltó történt az utóbbi időben. Ezeket az estéket csak 'hétfői tereferének' keresztelnék" (december 13., kedd).

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!