Szeged és környéke

2010.05.31. 22:28

77 millió forintnyi vakcinát égetnek el

Szeged - Kétszázezernél több H1N1-vakcinát adtak be a dél-alföldi régióban. A kimaradt 43 ezer oltóanyag hűtőszekrényben várakozik: fölajánlották a sertéstelepeken dolgozóknak, de ott nem kérik. Szavatosságuk lejárása után veszélyes anyagként elégetik a több mint 77 millió forint értékű vakcinát.

Újszászi Ilona

Tetemes mennyiség, 43 ezer H1N1-vakcina maradt meg a dél-alföldi régióban, ahol a téli hónapokban kétszázezernél több új influenza elleni védőoltást adtak be. A kimaradt oltóanyagot – országos körlevélre reagálva – az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a mi régiónkban is sertéstartó telepeken dolgozóknak ajánlotta föl. A május közepi megkeresésekre azonban nem reagálnak az állattartók – tudtuk meg Tombácz Zsuzsannától. Az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályának vezetője szerint ennek részben az az oka, hogy már korábban – a járványt megelőzendő – fölvették a védőoltást. Ilyen munkahelyeken sajnos egyébként sem dolgoznak már ezerszám.

Minden harmadik

Magyarországon nagyjából minden harmadik ember (a lakosság 30 százaléka) oltatta be magát az új influenza elleni védekezésül, míg Csongrád megyében az itt élők 23–24 százaléka kért a vakcinából. A régió másik két megyéjében alacsonyabb – Békesben 10 százalékot meghaladó, Bácsban 16–17 százalékos – az oltottság. A nagyvárosok közül kirívó Kecskemét esete, ahol a lakosságnak csak 11–12 százaléka adatott be magának szurit.

– A szezonális influenza vírusától eltérően a mai napig is jelen van a H1N1. Az új influenza vírusát az utóbbi hetekben is kimutattuk betegek szervezetében, de nincs járvány, ezért a veszélyhelyzetet kisebbnek érzik, nem oltatnak az emberek – magyarázta Tombácz doktornő. Hozzátette: bár szerencsére a vártnál kisebb méretű világjárvány alakult ki, de a máig köztünk lévő H1N1-vírus veszélyes, nem tudni, miként mutálódik. Az új influenza több ember haláláért okolható – gondoljunk csak a szegedi kismamára vagy a két békéscsabai fiatalemberre. A H1N1 áldozatai között nem volt olyan személy, aki időben felvette a védőoltást.

Februárban még mintegy 800 ezer újinfluenza-vírus elleni térítésmentes vakcina volt raktáron az országban. Az oltóanyagok szavatossága – a gyártás időpontjától függően – május 31., augusztus 31. és szeptember 30. után lejár. A régiónkban tárolt 43 ezer vakcina nagy részét várhatóan veszélyes hulladékként kell majd megsemmisíteni. A H1N1-járvány idején az oltópontokon körülbelül 1800 forintért vásárolhattuk meg a vakcinát, vagyis 77 millió forint értékű gyógyszer lesz majd a tűz martaléka.

Címkék#H1N1#Szeged
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!