Szeged és környéke

2010.05.20. 23:27

Csúszik az emlékpark építkezése

Ópusztaszer - Egy hónappal tovább, június végéig tart az emlékpark főépületének átalakítása – tájékoztatott az ópusztaszeri kiállítóhely sajtószolgálata.

Munkatársunktól

A csúszás elsődleges oka, hogy a lifteket át kellett tervezni. Az utóbbi napok rendkívüli időjárása ennél a beruházásnál is próbára tette az építőket és az üzemeltetőt is. A teljes tetőszerkezet 5000 négyzetméter, amelyre 5–10 milliméter eső esetén 25–50 köbméternyi víz zúdul 1 óra alatt. Ezt a tetőt pedig meg kellett bontani, egyrészt azért, hogy felújítsák, másrészt, hogy el tudjanak készülni az új kiállítások. A körképet védő technológia azonban állta a megpróbáltatást, és a park szerint „csak minimális nedvességet engedett át", ami nem érintette az alkotást. Az emlékpark egyébként olyan szerződést kötött a kivitelezővel, hogy ha megsérül a körkép, a cégnek kell állnia a helyreállítás költségeit. A magyarok bejövetele az építkezéstől függetlenül április elseje óta újból látogatható – azóta közel 18 ezren nézték meg –, az új kiállításokat pedig június 30-ától láthatja a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!