Szeged és környéke

2010.05.10. 23:41

IKV: senkit sem rakhatunk ki az utcára

Szeged - Az IKV, az önkormányzat általános igazgatási és szociális irodája semmit nem tud tenni, pedig lakótársai szerint a Tisza Lajos körút 39. szám alatti társasházban élő 76 éves nő nem tartja be az együttélés szabályait.

Kiss Gábor Gergő

- Ha valaki nem tartja be az együttélés szabályait, annak felbontható a bérleti szerződése, ugyanakkor egy helyi rendelet, valamint a lakástörvény szerint senkit nem rakhatunk ki az utcára. Amit az IKV saját hatáskörében megtehetett, azt megtette – mondta lapunknak Soós Ferenc, az IKV Zrt. kezelési igazgatója a szombati számunkban megjelent „Pokollá teszi szomszédjai életét" című írásunkra reagálva.

A cikkben arról számoltunk be, hogy a Tisza Lajos körút 39. szám alatti, IKV-s kezelésű házban élő 76 éves nő a többi lakót hosszú évek óta tartja rettegésben: szidalmazza őket, feltöri postaládájukat, amelybe néha emberi fekáliát tesz. A nő ellen már több eljárás indult az önkormányzatnál és a rendőrségen, a felelősségét többször megállapították – de semmi sem változott.

– Ősidők óta tart ez az ügy. Legutóbb április 14-én fordultunk levelünkkel az önkormányzat szociális, családvédelmi és egészségügyi irodájához, ahová már eddig is számtalan levelet küldtünk. Leírtuk, hogy a lakó ellen, akinek bérleti joga határozatlan időre szól, már több eljárás indult, ezért végezzenek nála szociális környezettanulmányt. A válaszlevél szerint az ügyet azzal adták át a humánszolgáltatónak, hogy az tájékoztassa az érintettet a különböző szociálisan igénybe vehető lehetőségekről és az esetleges gondozás alá vételről – mesélte Soós Ferenc.

A konkrét ügyben az önkormányzat általános igazgatási, illetve szociális irodáján nem nyilatkozhattak. Utóbbitól általánosságban annyit tudtunk meg, hogy ilyen ügyekben ők sem tudják megszabadítani a kellemetlen lakótól a többieket. A humánszolgáltató központ munkatársa kitakarít a nő után, kiváltja a gyógyszerét, és akár el is mosogat helyette, ha úgy ítélik meg, hogy szociálisan rá van szorulva az illető. Ezt azonban az érintettnek írásban kell kérnie az irodától.

Az általános igazgatási irodán Ácsné Gunda Judit irodavezető a hasonló ügyekről elmondta: a galambetetést az állattartási rendelet értelmében megtilthatják, s amennyiben a lakó ennek nem tesz eleget, 5-től 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A postaláda-rongáló ellen 20 ezer forint kár felett büntetőeljárást is indíthatnak.

A Tisza Lajos körút 39. szám alatt élők már többször, több fórumon is feljelentették szomszédjukat az említett okok miatt, de érdemi változás nem történt. – A lakásból kirakni az illetőt még akkor sem tudja az iroda, ha sorozatosan nem fizeti ki a rá kiszabott büntetést – mondta Gunda Judit. Szintén általánosságban megtudtuk: az ilyen esetekben talán a gondnokság vagy gyámság alá helyezés lehet a leginkább célravezető, amit bárki kezdeményezhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!