Szeged és környéke

2010.05.13. 21:12

Lottólázban ég az ország

Szeged - Minden idők hetedik legnagyobb nyereményét – 2 milliárd 153 millió forintot – vihet haza az, akinek egyedüliként lesz holnap ötöse a lottón. Lottólázban ég az ország: múlt héten 5,3 milliónál is több játékot fizettek be.

Bobkó Anna

Az elmúlt héten 5,3 milliónál is több játékot fizettek be az ötös lottón. A nagy érdeklődés a várható főnyereménnyel magyarázható: szombaton 2 milliárd 153 millió forintot vihet haza az, aki egyedül találja el mind az öt számot. Utoljára ez tavaly december 13-án sikerült.

A mostani nyeremény az 53 éves magyarországi ötös lottó 409. telitalálatosa lenne, egyúttal minden idők hetedik legnagyobb nyereménye. Eddig a legtöbbet 2003 novemberében fizetett az ötös: 5 milliárd 092 millió forintot. A mostanival együtt pedig eddig nyolc alkalommal került kétmilliárd fölé a főnyeremény.

Horváth Noémi inkább csak találomra ikszel, de kislánya születésnapját legtöbbször megjátssza az ötös lottón. Fotó: Frank Yvette

Horváth Noémi inkább csak találomra ikszel, de kislánya születésnapját legtöbbször
megjátssza az ötös lottón. Fotó: Frank Yvette

Sorra érkeztek a játékosok tegnap délután a Széchenyi téri lottózóba Szegeden. Volt, aki hosszasan morfondírozott a szelvény felett. Horváth Noémi nem tartozott közéjük, a fiatal anyuka ugyanis mindig más számokat játszik meg. – Az állandóakat csak elfelejteném – jegyezte meg viccesen, és hozzátette: azért a kislánya születésnapját legtöbbször beikszeli. Martonosi Tibor viszont minden alkalommal családtagjai születési dátumát választja ki a szelvényen.

– Ezzel időt takarítok meg, és sorsoláskor is rögtön tudom, hogy nyertem-e – hallottuk a szegedi gépkocsivezetőtől.

Hatvanas a nyerő?

Az elmúlt évek 19. héten kisorsolt számaiból szemezgetve egy érdekességre bukkantunk: a 60-as háromszor – 1992-ben, 2002-ben és 2006-ban is szerepelt a nyerők között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!