Szeged és környéke

2010.05.31. 20:30

Négyszer több csapadék, mint tavaly májusban

Szeged - Több mint négyszer annyi csapadék esett idén májusban, mint tavaly vagy tavalyelőtt májusban. Hétfőn kora este kértük összegzésre Szudár Bélát, a szegedi meteorológiai állomás vezetőjét: meddig ért a májusi eső?

Delmagyar.hu

- Eddig (hétfő, 17.30 - a szerk.) 143 milliméter csapadék esett májusban, de reggelig még jó néhány milliméter esik hozzá - magyarázta Szudár Béla, az Országos Meteorológiai Szolgálat Dél-alföldi Regionális Központjának vezetője. Azt mondta, a talaj nálunk még tűri ezt a csapadékmennyiséget - nem úgy, mint az ország más területein, ahol komoly problémákat okozott a vihar és a belvíz.

Egy átlagos májusban Szegeden körülbelül 70 milliméter esik. - Azért tűnhet különösen csapadékosnak az idei május, mert tavaly és tavaly előtt száraz és meleg volt az év ötödik hónapja - emlékezett vissza a szakember. 2009-ben 32, 2008-ban pedig 35 milliméter csapadék esett összesen, de 2007-ben a mostaninál is több, 151 milliméter esett.

Országos vízhelyzet a vasárnapi vihar után


Az átlagos havi középhőmérséklet 16,7 fok volt, ami Szudár Béla szerint megfelel a szokásos átlagnak (ennyi az elmúlt 30 év átlaga is). 2009-ben 17,7, 2008-ban pedig 17 fok volt a havi átlag. Idén májusban az első tíz nap meleg volt, amit 7-8 nap nagyon hűvös idő követett, eztán az átlagosnál melegebb idő következett, az elmúlt napokban pedig újból esik. A legmelegebb május 5-én volt (28,4 fok), a hajnalok közül a május 21-ei volt a leghűvösebb (7,8 fok). Rendkívül hideg vagy meleg nem volt, ami a többnyire felhős égboltnak köszönhető.

Forrás: met.hu

Hétfő délutáni radarfelvétel. Forrás: www.met.hu
A csapadékos időjárás annak köszönhető, hogy Dél-Nyugat felől folyamatosan nagy nedvességtartalmú levegő érkezett felnék - mindegy, hogy napos vagy sem, a lényeg, hogy sok csapadékot hozott. Előreláthatóan péntekig marad az eddigiekhez hasonló idő, a hőmérséklet sem nagyon változik. Hosszabb-rövidebb napsütéses időszakokra számíthatunk, de ugyanígy kisebb-nagyobb esőre is. Szombattól szárazabb, naposabb idő lesz, és a hőmérséklet is lassan emelkedik. Június 8-9-e körül már akár 28-29 fokot is mérhetnek a hőmérők.

Videó a vasárnapi viharról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!