Szeged és környéke

2010.05.11. 12:22

Pillangó valóságshow - élő lepkék a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged – Megelevenedik a Móra Ferenc Múzeum, élő pillangókkal teszik vonzóvá a természettudományos kiállításukat. Tajvanról, 10 ezer kilométerről érkeztek a bábok, melyek folyamatosan - a látogatók előtt - kelnek ki és alakulnak pillangóvá. <br>

Segesvári Csaba

Újabb érdekességgel csalogatja leendő látogatóit a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítását élő lepkékkel teszik még érdekesebbé. – Eddig közel 80 lepke kelt ki, a maradék 120 báb még kivár – tudta meg a delmagyar.hu Medgyesi Konstantintól, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferensétől. A bátrabbak beléphetnek a raschel zsákból épült alkalmi pillangóházba, kézközelből tekinthetik meg a Dél-Ázsiából érkezett különleges rovarokat. A csütörtökön nyíló kiállításon Bojtos Ferenc, Kosznai Norbert és Konyhás István természetfotóit, a Zafír Rendezvényközponttól kölcsönkapott gyermekrajzokat is megtekinthetik az érdeklődők. A lepkeházba korlátozott számban lehet belépni, a pillangók védelme érdekében. Gaskó Bélától, a Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a pillangóhernyókat nem lehetne szállítani, mert elpusztulnának.

Pillangókat keltetnek a Móra Ferenc Múzeumban. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A lepkék (Lepidoptera) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályának utolsóként kifejlődött rendje. Legközelebbi rokonaik a tegzesek, de a lepkéket azoknál jóval fejlettebbeknek tekinthetjük. Mintegy 150 000 fajukat írták le; ezek közül a Kárpát-medencében körülbelül 3500 faj él. (wikipedia.hu)

A peték pedig csak 6 hónap után kelnek ki, ezért még nehezebb lenne a megfelelő környezet biztosítása. A kiállítótérben 26 fokos és 60 százalékos páratartalom fogadja a látogatókat. – A mesében is gyakran feltűnnek a pillangók, tündérek. Ezért élő állatokkal sokkal érdekesebbé lehet tenni egy természettudományos kiállítást – magyarázta Gaskó, miért is keltetnek pillangókat a múzeum emeletén. A rovarokkal foglalkozó szakember elmondta, a vegyszerek túlzott használata folyamatosan ritkítja a szemet gyönyörködtető állatokat. Megemlítette, hogy a legszebbnek a pápaszemes lepkét tartja – emlékszik még olyan időszakra is, amikor Szeged belvárosában is repkedtek a pillangók. A mostani kiállításon zöld, fekete mintás és szinte teljesen fekete 10-12 centiméteres lepkéket láthatunk. Megtudtuk: a pillangók mangóval, ananásszal és banánnal táplálkoznak. Magyar elnevezésük nincs, ugyanis csak Tajvanon őshonosak ezek a rovarok.

Nézze meg, hogyan kelnek ki a pillangók a múzeum legújabb kiállításán.
A lepkeházban található növényeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertje ajánlotta fel, a bábokat a Tajpej Képviseleti Iroda biztosította, a Tajpeji Állatkert közreműködésével. A pillangóbábok folyamatosan érkeznek Tajvanról Szegedre, így biztosan nem marad senki lepke nélkül.

A pillangók zöld szigete – Tajvan és a hatlábúak csodálatos élete kiállítást csütörtöktől 2010. július 04-éig lehet megtekinteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!