Szeged és környéke

2010.05.18. 22:50

Rosszabbul járt a cserbenhagyó

Szeged - Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt K. László ellen indított büntetőügyben a Csongrád Megyei Bíróság másodfokú ítéletét.

Munkatársunktól

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt K. László ellen indított büntetőügyben a Csongrád Megyei Bíróság másodfokú ítéletét: a vádlott bűnösségét cserbenhagyásban is megállapította. Az ásotthalmi férfi 2008 áprilisában italozás és veszekedés után szállt kocsiba, és vitte ki élettársát a tanyájukhoz közeli buszmegállóba, ahol a nő kiszállt, majd leintett egy éppen odaérkező Fiatot, amivel Ásotthalomra fuvaroztatta magát. Az egyik útkanyarulatban a vádlott Ladájával utolérte őket, majd leszorította az útról a Fiatot, amely az útpadka melletti árokban egy fának ütközött. A balesetben személyi sérülés szerencsére nem történt. A vádlott elhajtott a helyszínről, ahova gyalog tért vissza, és az ott helyszínelő rendőröknek azt mondta, hogy nincs köze a balesethez. A rendőrök megszondáztatták a férfit, akinek bebizonyosodott az ittassága, valamint az, hogy a baleset előidézője volt.

Az elsőfokú bíróság K. Lászlót 1 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönre és 4 év járművezetéstől való eltiltásra ítélte. A fellebbezés után a másodfokú bíróság a vádlottat a segítségnyújtás elmulasztása alól felmentette, a büntetés tartamát 6 hónap felfüggesztett börtönre, a járművezetéstől eltiltás tartamát 3 évre, míg a végrehajtás felfüggesztésének tartamát 2 évre enyhítette. Mivel egymásnak ellentmondó ítéletek születtek, az ügy az ítélőtáblára került. A tanács újból megállapította a cserbenhagyást. A táblabíróság a másodfokon hozott büntetést is enyhének találta, ezért K. Lászlót jogerősen az első fokon meghozott ítélettel sújtotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!