Szeged és környéke

2013.02.04. 12:30

Elhunyt Novák István

Szeged - Vasárnap, otthonában váratlanul elhunyt Novák István DLA, Ybl- és Príma Primissima díjas építész, Szeged volt főépítésze, a város díszpolgára, Makó, Orosháza és Szarvas főépítésze.

Szávay István

Január 16-án töltötte be 75. életévét: lapunkban a vele készült interjúval köszöntöttük. Ebben többek között arról vallott, hogy főépítészként a három alföldi városban szeretné folytatni a munkáját – amíg egészsége engedi. Feleségét, Novákné Szirányi Ildikót alig több mint három hónappal élte túl.

Novák István. Élt 75 évet.

Novák István. Élt 75 évet.


Reggel érkezett a szomorú hír: vasárnap otthonában meghalt Novák István. Hihetetlennek tűnt, hiszen csak a múlt héten köszönthették a szegediek 75. születésnapja alkalmából. Döbbenetes, mert még tele volt tervekkel. Már kezdte előkészíteni tavaszi brassói és ajnácskői utazását, hogy újra meglátogathassa azokat a közösségeket, amelyeknek gyönyörű templomot tervezett. Közben azért izgult, hogyan válik majd be a most megújuló orosházi főtérre általa megálmodott üvegkompozíció, és miként sikerül majd a makói belváros rekonstrukciójának újabb fejezete.

Igaz, sötét árny is fölsejlett az életében. Január közepén adott interjút lapunknak 75. születésnapja alkalmából, amelyben azt mondta: „...síremlékemet is tervezem. Több mint két hónappal ezelőtt halt meg a feleségem, Novákné Szirányi Ildikó, a díszsírhelyen csak egy kis fakereszt és egy földhalom őrzi az emlékét. Távozása fájdalmas és tragikus volt, nehezen tudom feldolgozni. Olyan síremléket szeretnék állítani, amely az ő személyiségét is kifejezi: téglából, kerámiafeliratokkal készül majd, remélem, május végére felszentelhetik. Egy tégla üresen marad, azt fiaim dátumozzák, amikor engem mellé temetnek."

Megérzés volt e szavakban? Lehet. De csak azt tudhatom, hogy egy nagyszerű ember távozott közülünk. Aki nemcsak az urbanisztika és az építészet kiváló művelője volt, akit nemcsak univerzális tudásáért lehetett tisztelni, hanem bölcsességéért is, amelynek köszönhetően képes volt csöndes derűvel és sok szeretettel figyelni és kezelni mégoly gyarló embertársait is. Szerette őket, amint szerette az életet is.

Lapunknak mondta el azt is, hogy „alföldi vagyok minden ízemben, pedig Budapesten születtem". De már gyerekként Szentesre költözött a szüleivel, nagyapja ott volt pallér, több épület őrzi a keze nyomát. Az ő tudásának, érzékenységének nyomát pedig 25 iskola őrzi, amelyeket nemcsak tanintézetnek, hanem közösségi térnek is álmodott. Őrzi sok hősi emlékmű, amelyek tervezésekor azt tartotta szem előtt, hogy a városok és a falvak közösségeinek segítsen feldolgozni a múltat, szeretteik elvesztésének máig élő fájdalmát. Őrzi, amire tán a legbüszkébb volt, a magyar építész ajándékaképpen tervezett két templom: ezek szintén közösségi terekként szolgálnak az ottani magyaroknak. És őrzi Szeged csodálatosan megújult Europa Nostra-díjas belvárosa. Mindaz, amit így fogalmazott meg: „nemcsak épületekben gondolkodtam, hanem a bennünket körülölelő teljes természeti és épített környezettel számoltam".

Csak az lehet a vigaszunk, hogy keveseknek adatott meg ilyen gazdag, maradandót alkotó életet élni. Emléke tovább él munkáiban, városaiban, és azokban, akik ismerték és szerették.

Nyugodj békében, István!


Szávay István

* * *

Szeged város közleménye

Szeged város vezetése és [namelink name="Botka László"] polgármester mély megrendüléssel fogadta, hogy  Novák István, Ybl– és Prima Primissima díjas építész, Szeged díszpolgára, a város volt főépítésze 2013. február harmadikán elhunyt.

„Személyében nemcsak az építész szakma, az építőművészet kiválóságát, számos szakmai díj, elismerés birtokosát, de olyan embert veszítettünk, aki minden munkájában a közösség érdekeit tartotta szem előtt. Büszke volt rá, hogy épületei – legyenek bár iskolák, templomok vagy akár üzletházak  – soha nem csak elsődleges funkciójuknak felelnek meg, hanem valódi közösségi, sőt közösségformáló  terekké válnak, olyan helyekké, ahol az emberek egymásra találnak, beszélgetnek, ahol megfogan a gondolat, otthonra talál a művészet, a kultúra és közösségi élménnyé válik  a szórakozás" – fogalmazott a polgármester.

A város számára megnyugtató, hogy azt a történelmi belvárost, amit Novák István Szeged „szalonjának" nevezett,  és amelyet külsőségeiben is annak szeretett volna látni,  még életében régi pompájában sikerült helyreállítani.

Novák István hitte és vallotta, hogy  „sikeres város nélkül nincs sikeres főépítész".

E mondatával köszönjük meg életművét és őrizzük kegyelettel emlékét.
Szeged város saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.
 

Makó város közleménye

Makó Város Önkormányzatának vezetői és tagjai mély megrendüléssel fogadták Novák István DLA, Ybl- és Prima Primissima Díjas építészmérnök, városi főépítész ma érkezett halálhírét.

A város képviselő-testülete Novák Istvánt 2001-ben kérte fel Makó főépítészének. Addigra ő már középületek sorával, városközpont-rehabilitációkkal, emlékművek és templomok megalkotásával tette le névjegyét a hazai építész szakma asztalára.

Itt, Makón elvarázsolták a polgárosuló paraszti építészet alkotásai, ezeknek az idők során a legharcosabb védőjévé vált. Makó megjelenése az elmúlt évtizedben az ő munkája révén is gyökeresen megváltozott, a korábbi szürkeség helyett színek uralkodnak, megvalósult tizenkét nagyszerű Makovecz-helyszín, köztük a mester legnagyobb magasépítészeti munkája, a Hagymatikum. Novák István nem csak Szegeden, de itt, Makón is irányította a belváros szívének rehabilitációját.

Ennek a hatalmas munkának mindvégig egyik motorja és szakmai irányítója, a város megújítására tett erőfeszítéseiben pedig a városvezetés odaadó partnere volt. Novák István munkája révén makóivá vált, aki nem csak dolgozni járt ide, hanem megtanulta és értette a makóiak nyelvét, gondolkodását, magáévá tette azt a várostörténeti örökséget, amely csak az itt élőké. Makó nem idegen terep, hanem a saját városa lett. Gyászunkban ezért ma Makó egész közössége osztozik.

Makó városa a mai napon részvéttávirattal biztosítja őszinte részvétéről a család tagjait. Temetése napján önkormányzati delegáció vesz részt a gyászszertartáson, míg a makóiakat a középületek fekete zászlója emlékezteti ezen a napon főépítészükre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!