Szeged és környéke

2013.11.27. 12:32

Meghökkentő fénydekoráció: hét méter magas rénszarvas Ágfalváról - fotók

Nyár óta tervezték, és hetekig építették Ágfalván azt kivilágított rénszarvast, amit Szegeden állítottak fel. A testvére Győrben látható.

kisalfold.hu

Egy ágfalvi üzemben készítették a Szegeden felállított rénszarvast. Az alkotás hét méter magas, a lábai négy méter hosszúak, egy kilométernyi fénysor világítja meg.

Ehhez tízezer LED-et használtak fel. A mellette álló jégkristályok is öt méter magasra nyúlnak fel.

- A szegedi szarvas és környezetének látványtervezéshez már a nyáron hozzákezdtünk [namelink name="Takács Tibor"] kollégámmal - mondta el a kisalfold.hu-nak [namelink name="Gálos Viktor"], az MK Hungária Kft. projektmenedzsere.

 A szegedi szarvas kistestvére, egy három méteres alkotás Győrben, a Széchenyi-téren látható.

- Terveink közül internetes szavazáson választották ki a most megvalósított dekorációt. Az összeszerelés nyolc embernek három hétig tartott. A Tisza parti megyeszékhellyel már évek óta kapcsolatban állunk: korábban mi készítettük a belvárosi utcák és hidak karácsonyi díszkivilágítását.

A mostani szarvas szakmailag is nagy kihívást jelentett számunkra, hiszen az országban nem tudunk másik, az ünnepekre készített, ilyen grandiózus szabadtéri alkotásról.

Így készült a rénszarvas


Gálos Viktor a működtetéssel kapcsolatban kifejtette: a szegedi rénszarvas áramfogyasztása rendkívül alacsony, mintegy 300 Watt. Ez pedig csupán egy hétköznapi hajszárító teljesítményének a harmada. Manapság már kizárólag korszerű, energiatakarékos, ellenőrzött minőségű LED világítótesteket használunk. Ezek élettartalma hosszabb, mint a korábbi izzóké, fényerőveszteségük a konkurens termékek töredéke.

Így évek múltán is ugyanazt a fényhatást lehet elérni.

- Januártól decemberig a karácsonyi, év végi fénydekorációkkal foglalkozunk - folytatja a projektmenedzser. - Több városnak, bevásárlóközpontnak készítettünk országszerte monumentális installációkat.

Ezek közül is kiemelkedik például, a több nyolc-tíz méter magas fénymasni, amelyekkel egy fővárosi bevásárlóközpontot "csomagoltak be" tavaly.

- Itt említhetem még a két-három méteres mézeskalács figurát egy másik shopping center légterében. Mindig próbálunk valami újdonságot kitalálni, s a megrendelők fantáziája is sok esetben szinte végtelen.

- A mi feladatunk, hogy az igényeket miként lehet megvalósítani, a nem ritkán több kilométer hosszú, és több tízezer darab fénytestet úgy elhelyezni, hogy az valóban meghökkentse, megfogja a vásárlót, sétálót - zárta Gálos Viktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!