Szeged és környéke

2014.07.13. 23:15

Új kötettel jelentkezett a temetők kutatója

Szeged, Budapest - A budapesti templomokban nyugvó jeles személyek adattára címmel jelent meg a szegedi temetőkutató, Tóth Tamás legújabb kötete.

Munkatársunktól

A hiánypótló kutatómunkát végző szerző mind a 81 fővárosi templomot felkereste, ahol urnatemető vagy altemplom található. Mária Terézia tiltó rendeletéig sok templom szolgált egyben temetkezési helyként is Magyarországon – ennek nyomait ma már alig lehet fellelni, a maradványok többnyire a temetőkbe kerültek.

Budapesten az 1980-as évek óta erősödő tendencia, hogy urnatemetők létesülnek az altemplomokban, oldalkápolnákban. A történelem szakot végezett [namelink name="Tóth Tamás"] kutatómunkája során kísérletet tett arra, hogy a Magyar Életrajzi Lexikonra építve teljes körűen és szisztematikusan feltérképezze a fővárosi templomokban nyugvó jeles személyeket.

Megtudhatjuk a kötetből, hogy például a Budavári Mátyás-templomban nyugszik III. Béla király, a Szent István-bazilikában többek között Puskás Ferenc és Kocsis Sándor labdarúgó, a Felsővízivárosi Szent Anna-templomban Ilosfalvy Róbert operaénekes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!