Szeged és környéke

2014.09.26. 19:54

Játékos és izgalmas kísérletek a Kutatók Éjszakáján

Szeged - Egész éjszaka várták a látogatókat az Agóra különböző helyszínein: mikroszkópon keresztül tanulmányozhatták a mikrobák világát, vérsejteket, ujjlenyomatokat elemezhettek.

Kovács Kriszta

- Ez egy indikátoros kísérlet, ahol a káposztalé segítségével nézzük meg, hogy melyik anyag savas, és melyik lúgos kémhatású. Ebben a kémcsőben ecet van, ha beleteszem az indikátort, a folyadék pirosra változik, vagyis savas, látod? - magyarázta Perényi Barnabás és Haraszti Olivér a kísérletüket.

Pénteken rendezték meg Szegeden a Kutatók Éjszakáját, ennek egyik programja a Játsszunk tudományt! szakkör bemutatója a Szent-Györgyi Albert Agorában. A két ötödikes fiú mellett a második osztályos Juhos Léna azt mutatta meg, hogy a hajszálcsövesség elvét felhasználva, hogyan nyílik ki az összehajtogatott tavirózsa, ha vízre tesszük. Mellette az ötödikes Juhos Lili körömlakk-szivárványt készített egy vízbe mártott fekete kartonlap segítségével.

[namelink name="Papp Katalin"] címzetes egyetemi a tanár, a szakkör vezetője azt mondta, a hat éve működő szakkör célja, hogy felerősítse a gyerekekben ösztönösen meglévő kíváncsiságot, és így játszva sajátítják el többek között a kémia és a fizika alapjait. Pénteken pedig bárki kipróbálhatta a gyümölcselemet és a szívószálból készült ingát is.

Idén 150 látványos és érdekes programmal készült a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakájára. Egész éjszaka várták a látogatókat az intézmény különböző helyszínein. Többek között tmikroszkópon keresztül tanulmányozhatták a mikrobák világát, vérsejteket, ujjlenyomatokat elemezhettek. Megismerhették azokat a tudományos módszereket, amiket például az ismert sorozatban Dr. Csont alkalmaz a bűnügyek felderítésére, Lego robotokkal játszhattak, bárki elkészíthette saját lézer-show-ját, megtanulhatták, hogyan lehet meghatározni az üledékek, vagy szobrok korát és választ kaphattak arra, miért nem unalmas a nyelvtudomány. A Sociopoly játékban bárki kipróbálhatta, hogy mire elég a segély, a családi pótlék, vagy a GYES, az Élő Könyvtárból pedig különböző etnikai, vallási, fogyatékos vagy szexuális mássággal élő embert "kölcsönözhettek" az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!