Szeged és környéke

2014.11.03. 21:39

Van elegendő gáz az algyői tárolóban

Algyő - Az algyői stratégiai gáztárolót ha csurig nem is, de 90 százalékban feltöltötték földgázzal. Vészhelyzetben 45 napra elegendő a készlet.

Munkatársunktól

– Az algyői föld alatti gáztárolóban stratégiai célokra 1,2 milliárd köbméter földgázt tudunk tárolni, emellett még 700 millió köbméter kereskedelmi mennyiség fér el – mondta [namelink name="Német Zoltán"], az MMBF Földgáztároló Zrt. termelési igazgatója tegnap Algyőn, amikor a sajtónak bemutatták a tároló működését. – Az 1800 méter mélyen, 50 négyzetkilométernyi területen elhelyezkedő tárolót csaknem 90 százalékra töltöttük fel. A kitermelésre készen állunk.

Van elegendő gáz az algyői tárolóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Zsanán is jártak

Az újságírókból álló csoport tegnap Zsanán is járt, ahol Horváth Péter, az MVM Zrt. vezérigazgatója azt mondta: nem lesz probléma a gázellátással az idén, gázkorlátozásra sem kell számítani. Fritsch László, a Magyar Földgáztároló Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig közölte: a legutóbbi, október 28-i adatok alapján az összes magyar földgáztároló „töltöttségi szintje" 68 százalék, a rendelkezésre álló mobil gáz mennyisége 4,4 milliárd köbméter.


Ez a mennyiség vészhelyzetben a háztartások számára maximum 45 napra elegendő, naponta mintegy 20 millió köbmétert tudnak „kipumpálni" a föld alól. Az eddigi leghidegebb téli napon a csúcsfogyasztás 90 millió köbméter volt az országban. Kiderült: mindig a nemzeti fejlesztési miniszter dönt arról, milyen szintre telítik a tárolót. Az országban jelenleg csak Algyőn tárolnak stratégiai gázmennyiséget.

Van elegendő gáz az algyői tárolóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

2009-ben adták át

A parlament 2006-ban alkotott törvényt arról, hogy stratégiai földgáztárolót kell építeni Algyőn. A 150 milliárd forintos beruházással kialakított tárolót 2009-ben adták át egy úgynevezett gázsapkás olajtelep helyén. Zárt geológiai szerkezetről, mezőről van szó: földrajzi nevén Szőreg-1-nek hívják. Emiatt sokan ma is azt hiszik, hogy a gáztároló Szőregen található.

Idén májusban és júniusban kompresszorokkal sajtolták be a tárolóba az országos vezetékekből a gázt. Az MMBF és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által szervezett sajtóbemutatón láttuk is az úgynevezett kompresszorcsarnokot. Az út végén pedig megnéztük, hol bukik le a föld alá a 80 centi széles gerincvezeték: ez az a hely, ahonnan a földgáz elindul, és 150 kilométeres út megtétele után Városföldre érkezik. Innen ágaznak el az ország különböző pontjaira elérő vezetékek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!