Szeged és környéke

2015.08.10. 22:18

Buszüzemeltetőt keresnek Szegeden - másodszor

Szeged - Másodszor írt ki pályázatot az önkormányzat a szegedi buszközlekedés ellátására, mert tavaly eredménytelen lett a tender. Az új kiírásnál is az ár a döntő szempont.

Dombai Tünde

Egyedül a Tisza Volán pályázott tavaly, de túl drágán vállalta volna a helyi buszok közlekedtetését. Emiatt akkor az önkormányzat érvénytelenné nyilvánította az üzemeltetésre kiírt pályázatot. A közgyűlés arról is döntött, hogy két évvel meghosszabbítja a szolgáltatóval 8 évre kötött szerződését az eredeti tarifával. Ezt a buszközlekedésről szóló jogszabály lehetővé tette.

A közgyűlés jogi bizottsága a napokban zárt ülésen jóváhagyta az új, módosított felhívást. A pályázat rövid változata már elérhető az önkormányzat honlapján.

A részletes pályázati csomagot nettó 400 ezer forintért lehet megvenni a városházán. A beadási határidő október 15., eredményhirdetés előreláthatólag december 7-én, szerződéskötés december 14-én lesz. A szolgáltatást 2017. január 1-jén kell megkezdeni. A megállapodás a mostani szerződéshez hasonlóan 8 évre szól majd, és 2 évre meghosszabbítható.

[namelink name="Nagy Sándor"] fejlesztési alpolgármester az új pályázatról elmondta, a lényeg a korábbihoz képest változatlan. Az összetett feltételrendszerben azonban az eddiginél is nagyobb súlyt kap az ár – értékeléskor a pontok 90 százalékát ezzel lehet megszerezni. A többit a bírálóbizottság a buszok műszaki állapotáért, az alacsonypadlós és klímás járművek arányáért adja.

Az utóbbi feltételek enyhültek is a tavalyihoz képest. Kezdéskor elég, ha minden tizedik jármű klímás, és ezt az arányt négy év alatt kell 50 százalékra feltornászni. (Az előző pályázatban 35 százalékról kellett volna indulni – a szerk.) Ugyanilyen az elvárás az alacsonypadlós buszokkal szemben.

A járművek átlagéletkora nem lehet több 12 évnél, és csak 20 évesnél fiatalabb buszokkal lehet jelentkezni. A buszközlekedésen kívül el kell látni a jegy- és bérletértékesítést, az ügyfélszolgálatot, a jegyellenőrzést, a megálló- és végállomás-takarítást, valamint az utastájékoztatást.

Az alpolgármester hozzátette, a tíz évvel ezelőtt kötött szerződéshez képest – amiben évi 6,5 millió kilométer szerepelt – az új kiírás szerint 5 millió kilométer megtételére kell kötelezettséget vállalni. A csökkenést elsősorban a korábbi legforgalmasabb 2-es és 10-es buszvonal kiváltása okozta villamossal, illetve trolival. Az állami normatíva drasztikus lefaragása miatt az utóbbi években két hullámban ritkultak és rövidültek a járatok. Idén a 11-es és 77-es vonalakat vonják össze. Nagy Sándor megjegyezte, további optimalizálás lehetséges, de nagyobb menetrend-módosításra nem kell számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!