Szeged és környéke

2015.09.01. 11:51

Nincs tanévkezdés belvárosi dugó nélkül

A reggeli iskolakezdés ismét meghozta a végeláthatatlan dugókat, az SZTK-nál három irányból érkeztek az autósok és trolik. Mi lett volna, ha még esik is?

Timár Kriszta

Az idei szeptember elseje egyébként szerencsésnek bizonyult: a nyári melegben jóval kevesebben vették elő az autót, mint tették volna egy nyirkos, esős reggelen. A város egyik legkritikusabb pontján, a Hősök kapuja környékén azonban háromnegyed 8-tól így is nagy türelemre volt szükségük a közlekedőknek.

Tanévkezdés - dugókkal. Fotók: Frank Yvette - GALÉRIA


A két egyetemi gyakorló közötti zebrán polgárőrök irányították a forgalmat, az egykori Ságvári általános iskola előtt pedig négy rendőr posztolt. Bár lényegében semmit nem csináltak, jelenlétük úgy tűnt, elég volt ahhoz, hogy a szokásos reggeli torlódás ne alakuljon ki az épület előtt, ahol a szülők hajlamosak az úttest közepén megállni, hogy kirakják a gyerekeket. Ezen a szakaszon tehát viszonylag jól haladt a forgalom, nem úgy az SZTK-nál, ahol a három irányból érkező autósok és trolik teljesen bedugították a környéket. Többen meg is jegyezték: inkább itt lenne szükség rendőri irányításra.

Tanévkezdés - dugókkal. Fotók: Frank Yvette - GALÉRIA


A tömegközlekedést választók sem jártak sokkal jobban: hiába van buszsáv a Dugonics téri körforgalomtól, az SZTK után az elfogy, így pont a legnagyobb dugóban kell a járműveknek besorolniuk. Reggelente emiatt ezen a szakaszon gyalogosan gyorsabban célba lehet érni. Hétfőn egyébként volt olyan járat, ahol a leszállás maga volt a megváltás: az új, piros trolin, mely tömve volt, a sofőr nem érezte szükségét, hogy bekapcsolja a klímaberendezést. Mivel ezeken a járműveken ablakot sem lehet nyitni, az egymás oldalában könyöklő utasoknak nem csak a zsúfoltsággal, de a hőséggel és az oxigénhiánnyal is meg kellett küzdeniük.