Szeged és környéke

2016.06.24. 22:10

Navracsics összefogást javasolt az angliai munkavállalók érdekében

Nyilvános fórumon járt a SZTE Rektori Hivatalában Navrasics Tibor. Támogatja az új szegedi uszoda megépítését, Nagy-Britannia kiválásáról pedig azt mondta: bíznak benne, hogy nem egy válság elé nézünk.

Timár Kriszta

Nyilvános fórumot tartottak a SZTE rektori hivatalában Oktatás, innováció, kultúra a növekedés ösztönzéséért és a munkahelyteremtésért címmel. Az esemény vendége volt Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa is, tőle is kérdezhettek a szegediek. A címben jelzett témákon túl még Szeged új uszodája is szóba került. A politikus azt mondta: támogatja megépítését. Megkerülhetetlen téma volt Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból. Szabó Gábor rektor köszöntőjében úgy fogalmazott: szerinte az ügyből azt mindenképpen meg lehetett tanulni, hogy „a medve és a politika nem játék". – Balul sült el a politikai taktikázás – foglalta össze a történteket a rektor.

 A biztos szerint a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás területén jelentős veszteség érheti Nagy-Britanniát az Unióból történő kilépés miatt. Fotó: Török János

A biztos szerint a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás területén jelentős veszteség érheti Nagy-Britanniát az Unióból történő kilépés miatt. Fotó: Török János

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: sajnálattal, de tudomásul veszik a brit választópolgárok döntését, és bíznak benne, hogy nem egy válság elé nézünk, hanem egy rendezett megállapodássorozat elé. – Egyelőre ez még nem kezdődött el, és ha jól értelmezem David Cameron azóta lemondott brit miniszterelnök szavait, a közeljövőben nem is fog, hiszen októberrel mondott le, és úgy fogalmazott, hogy a tárgyalásokat már az új miniszterelnöknek kell folytatnia. Ez azt jelenti, hogy van több hónap arra, hogy mindenki meghatározza a stratégiáját, és a tárgyalófelek higgadt fejjel üljenek le.


Az európai biztos elmondta, a szerződés szerint ha egy tagállam jelzi, hogy ki szeretne lépni az EU-ból, a miniszterelnökök és államfők tanácsa határozza meg, hogy milyen pontokat kell beiktatni a megállapodásba. Arra a kérdésre, hogy Magyarország tudja-e saját érdekeit érvényesíteni például a kinti munkavállalók kapcsán, Navracsics azt válaszolta, vannak országok, ahonnan még nálunk is többen mentek ki dolgozni az Egyesült Királyságba, így a közép-európai országok, ha érdekeiket akarják érvényesíteni, ezt összefogással tudják megtenni. – Ez egy alapvető politikai változás, amelynek utórengései heteken keresztül érezhetők lesznek. Az a legfontosabb, hogy a döntéshozók őrizzék meg higgadtságukat, és együtt tudjunk működni egy olyan megoldásban, ami minél hamarabb stabilizálja a helyzetet Európában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!