Gálvölgyi János: Szerencsém van, a hobbimból élek

 Gálvölgyi János 1948. május 26-án született Budapesten. Az 1968-as Ki mit tud?-on ismerte meg a közönség. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd szerződött a Thália Színházhoz. A szélesebb publikum a Rádiókabaréból, a Gálvölgyi-show-ból és a Heti hetesből ismerheti. Apósa Rodolfo, a híres bűvész volt. Előfordult, hogy együtt léptek fel.

– Bevallom, kicsit félve tolmácsolom fotós kollégám kérését, hogy hová kellene ülnie a jó fényviszonyok miatt, miután öt éve, amikor utoljára beszélgettünk, elmondta: nem szeret fényképezkedni. Pózolni meg végképp nem. Örülök, hogy végül nem tiltakozik. A kamera másik oldalára azért odaáll néha? Mondjuk egy családi rendezvényen...

– Persze, csak nincs sok értelme. Manapság az ember már nem hívatja elő a képeket, hanem átmásolja a laptopjára, és soha a büdös életben nem nézi meg. Öregedő fejjel rájöttem, hogy az emlékeket nem képeken kell megőrizni, hanem itt bent, fejben. Ha most itt lenne a családi album, és elkezdeném mutogatni, érdekelné önt? Hát nem. Halálom, amikor elmegyek valahová, és valaki Pistikéjét kell nézegetnem.

– Hiú, ha a külsőről, ruhákról van szó?

– Most próba lesz. Mosakodtam, felöltöztem, és használtam arcvizet. De az, hogy a hajamat merre fújja a szél, nem érdekel. Az előadás más dolog. A ruháimra, a cipőmre, ha olyan darab van, a térdharisnyámra igen, hiú vagyok. Különben nem.

– Egy egész ország aggódott önért, amikor július elején kórházba került. Mióta felépült, rendíthetetlenül dolgozik. Már július végén, a Tihanyi Szabadtéri Játékokon színpadon állt. A kollégái azt nyilatkozták, jó passzban van, nyoma sincs a betegségnek. Most mi is így látjuk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol az Ének az esőben című népszerű musical próbái folynak éppen, R. F. Simpsont, a producert alakítja. Jól van?

 – Köszönöm szépen, jól vagyok. Itt vagyok. Nem kell vigyáznom semmire. A nejemmel jöttünk Szegedre, hoztunk nagykabátot és kicsit, télit, esernyőt. Éjjel nagyon hideg tud lenni. Szeptember 5-én, 6-án a Budapesti Zsidó Fesztivál lesz a következő helyszín, ahol dolgozom, majd utána megindul az élet a budapesti Játékszínben.

– Közben lesz idő nyaralásra?

– Nem megyünk máshová. Imádom Szegedet, de nem azért, mert éppen itt vagyok, és ezt kell mondanom. Nem fizet nekem a Botka László polgármester semmit. Tizenakárhány éve a Macskákkal voltam itt először, most negyedjére hívtak. Ez nekem olyan, mint egy nyaralás! Csak este próbálok, a délelőttjeim szabadok – maga a csoda! Elmegyünk az Anna fürdőbe, sétálunk a Kárász utcán. Itt minden étteremben fantasztikusan főznek.

– És olyan előfordul, hogy az egész család – két felnőtt lánya és három unokája – együtt nyaral önökkel?

 – Nem. Mindenkinek megvan a saját élete. Csúnya dolog, hogy ezt mondom, de az nem nyaralás, ha az ember az unokáival utazik. Persze jó a gyerekekkel lenni, de az, amikor egész nap kergeted őket, nem pihenés.

– Három fiú unokája közül Dani a legidősebb, 18 éves. Nem kacsingatott a színészet felé?

– Soha nem utaltak erre, de a lányaim sem. Pedig nem tiltottuk. Kicsit akartak, de aztán elmúlt.

Fotó: Kuklis István

– Tudjuk önről, hogy szeret olvasni. Egyszerre több könyvet is forgat. Mi van most az éjjeliszekrényén?

– William G. Winklertől A pénzváltó, politikai krimi. Munka közben az ember nem szokott Hegelt vagy Immanuel Kantot olvasni. Olyat kell, amit könnyen le lehet tenni, és ott folytatni, ahol abbahagytam.

– Ennyi év után izgul még az ember, amikor színpadra áll?

– Hát hogy a csudába ne! Gondoljon bele, ilyenkor 4000 néző elé áll ki az ember! Én, amikor először itt voltam a Macskákkal, egy szál magamban ültem ezen a színpadon, és énekeltem az öreg macska dalát. Azt az érzést, míg élek, nem felejtem el. Fantasztikus!

– Sokak példaképe. Önnek is van sajátja?

– Sok olyan ember volt az életemben, akitől tanulhattam. De felesleges sorolnom, hiszen maga túl fiatal, nem ismeri őket...

– Azért lehet, hogy mégiscsak hallottam róluk...

– Körmendi Jánostól Márkus Lászlón át Rátonyi Róbertig, akivel együtt öltöztem húsz éven át. Hogy itt lehetek, azt nekik is köszönhetem. Most, hogy említem a nevüket, kicsit olyan, mintha itt lennének.

– Felesége, Gálvölgyi (született: Gács) Judit műfordító. Nemrégiben bensőséges hangvételben adott interjút az egyik női magazin Sztárom a párom című rovatában. Ebből kiderül, nagyon szeretik, tisztelik egymást. Több mint 50 éve ismerkedtek meg, és 45 éve házasok. Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik most kötnek házasságot?

– Ne váljanak el, nem szabad elválni! Beszélgessenek egymással. Saját családon belül is azt látom, hogy az emberek nem beszélgetnek. Ki kell beszélni a dolgokat! Ismerek kollégákat, akik 50 éves tüskéket hordoznak. Én, ha valami gondom van, azt megmondom, és ezzel le is tudtam. Nézze, ott ül az a két ember, és mindkettő a telefonját babrálja. Én ettől megőrülök! Baromi kényelmes, nem kell egymás szemébe nézni.

Kedvenc hobbija? – Olyan szerencsém van, hogy a hobbimból élek.

Kedvenc fagylaltja? – Nincs, nem vagyok édesszájú.

Kedvenc darabja? – Shakespeare III. Richárd című királydrámája. Nagyon jó lenne, ha többen elolvasnák...

Kedvenc ruhadarabja? – Amit éppen hordok. Az ember nem hord olyat, amit nem szeret. De olyan sincs, hogy üldögélek otthon, és simogatom a kedvencemet.

Kedvenc szuvenírje? – Mindig bohócokat kapok, rengeteg van. Száz éve elterjedt rólam, hogy gyűjtöm. Ezzel letudják a premierajándékot és a többit.

Kedvenc országa? – Olyan borzasztó a világ, hogy már nem tudom. Egy időben volt, hogy Ausztrália vagy Új-Zéland volt a kedvencem, mert jó messze vannak. Előbbiben már voltam. Az új-zélandiak azt mondják, azért jó nekik, mert ha atomtámadás történne vagy ilyesmi, akkor van 24 óra előnyük.

 Kedvenc zenésze? – Mindenevő vagyok. Otthon és az autóban is mindig szól valami. Ma például régi amerikai slágereket hallgattam Rod Stewarttól.

Kedvenc mozifilmje? – Nagyon ritkán járok, pedig gyerekkori álmom volt, hogy olyan mozi legyen, ahol egyedül ülök egy nagy, kényelmes fotelben, és mostanság ez már nem is beválthatatlan kívánság. Tarantinót nagyon szeretem, arra néha elmegyek. Tőle mindent szeretek, kivéve az utolsó filmjét. Amikor az Aljas nyolcast forgatta, szerintem röhögött a markában, hogy milyen ostobák az emberek, hogy ezt beveszik.