Szeged és környéke

2016.11.06. 20:28

Közel százan választották a mozgást a Hattyason

Kisgyermekes családok, fiatalok és idősebbek gyűltek össze vasárnap délután a Hattyas sori SZTE Sportközpont tornatermében, hogy az Ezt válaszd program keretében egy órás ingyenes edzésen vegyenek részt Huszka Dávid személyi és funkcionális edző vezetésével. Az eseményt szervező Csongrádi Megyei Szabadidősport Szövetség hálás a szegedieknek.

Munkatársunktól

- A programunk már most, a legelső alkalommal bizonyította, hogy érdekli a szegedieket – mondta Süli András, a szövetség elnöke, aki beszélt a program keretén belül végzett edzésformáról is. – Az ide látogatók saját testsúlyos tornagyakorlatokat végeznek egyre nagyobb intenzitással. Alakformáló és zsírégető, a teljes testet átmozgató edzésekről van szó kellemes izomlázzal a végén – fogalmazott Süli.



Az eseményre ellátogató közel száz mozogni vágyót meglepetéssel is várták a szervezők. – Ajándéktollakat és sampont kapnak a résztvevők, sőt a hölgyeknek lehetőségük van arra, hogy az edzést követően szakemberekkel megnézethessék hasizmaikat, és adott esetben tanácsokat kapjanak a megereszkedett, szétnyílt hasizom megelőzése, illetve feszesítése  érdekében – magyarázta Süli András.

Közel százan választották a mozgást a Hattyason. Fotó: Török János - GALÉRIA



Hozzátette, a nagy érdeklődésre való tekintettel elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben az SZTE Sportközpont nagyobb tornatermébe kell majd költözniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!