Szeged és környéke

2017.10.28. 22:26

Rumos irányba próbálták terelni az ízeket Mórahalmon - Néptáncos fiataloké a legjobb forralt bor

Mórahalom - Az idén második alkalommal megrendezett mórahalmi forralt bor főző versenyt ezúttal a fiatal néptáncosok csapata nyerte az igen erős mezőnyben. <br> <br>

A. T. J.

Ismét megtelt a mórahalmi piaccsarnok előtti utcafront, ahol idén második alkalommal rendeztek forralt bor főző versenyt. Míg tavaly csak négy, idén már kilenc csapat mérte össze főzőtudományát.

A háromtagú zsűri – Bíró Mónika, az önkormányzat osztályvezetője, Csányi László, Mórahalom alpolgármestere és Katona László, önkormányzati képviselő, a Platán Panzió és 4-es Vendéglő tulajdonosa nehéz helyzetben volt. – Jó főzetek készültek, nem lesz egyszerű dolgunk – mondta Mónika. – A tavalyi csapatok is itt vannak, de nagyon örülünk a lelkesedésnek, és annak, hogy így megmozgatja a közösséget a verseny – tette hozzá a képviselő.

Az Aranyszöm Rendezvényház csapata kézzel készült kenyérlángost készített titkos recept alapján, de minden versenyző asztalánál megkínálták valamivel a nézelődő közönséget. A tavalyi nyertes, a Bestiák zsíros kenyérrel és csörögefánkkal készültek. Csapatkapitányuk, Heller-Szabóné Lázár Mária elárulta, a hagyományos fűszerek mellet borókabogyóval és fenyőmaggal dobták fel a főzetet. – Bizakodó vagyok – mondta Mária.

Forralt bor-főző verseny Mórahalmon. Fotó: Török János (galéria)

A Redboys és a Redgirls igazából egy csapat, de külön főztek a férfiak és a nők. A férfiak vezetője, Márki Zoltán azt mondta, az ő titkuk, hogy a rumos irányba próbálták terelni az ízeket. – Testesre szerettük volna készíteni az italt, ezért kevesebb vizet használtunk, Fahéj, mazsola, csillagánizs, aszalt meggy, mazsola és áfonya dobta fel az italt – sorolta a csapatkapitány.

Ez alkalommal azonban igyekezetük hiábavalónak bizonyult, mert a zsűri a szorgalmas és folyamatos kóstolás után úgy döntött, hogy ebben az évben a fiatalok, a Mórahalom Néptánc Egyesület tagjai főzték idén a legjobb forralt bort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!