Szeged és környéke

2019.06.19. 16:28

26 szegedi életfogytos várja a kötelező kegyelmi eljárást, de arra még várni kell

Egy korábbi törvénymódosítás miatt mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy az életfogytiglani börtönbüntetésüket töltőket kiengedhetik-e negyven év raboskodás után. Két évig azonban még nem lesz ilyen.

Suki Zoltán

Összesen ötvennyolc olyan el­­ítélt van Magyarországon, akiket tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. Közülük huszonhatan Szegeden ülnek – tájékoztattt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

Azonban 2014 óta a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés sem jelenti feltétlenül azt, hogy az elítélt a börtönben fog meghalni. A strasbourgi Emberi Jo­­gok Európai Bírósága ugyanis elmarasztalta Magyarországot a büntetés miatt; szerintük „az elítéltnek nincs meg a reményhez", az ítélete felülvizsgálatához való joga. A jogalkotók ezért vezették be a kötelező kegyelmi eljárást, ami azt jelenti, hogy aki már negyven éve ül börtönben, annak mindenképpen felül kell vizsgálni a büntetését.

Bene László, a skálás gyilkos. Még két évig biztosan nem ül össze a kegyelmi bizottság az életfogytosok miatt.

Bene László, a skálás gyilkos. Még két évig biztosan nem ül össze a kegyelmi bizottság az életfogytosok miatt.

Ez úgy történik, hogy a börtön értesíti az igazságügyért felelős minisztert, aki beszerzi az elítéltről készült kockázatértékelési összefoglaló jelentést, a biztonsági kockázati besorolásával kapcsolatos iratokat, az elítéltről készült értékelő véleményt, fegyelmi iratokat és még egy sor másik dokumentumot. Közben összeül az öttagú kegyelmi bizottság, amelyik megnézi, hogy a rab törvénytisztelő lesz-e, ha kiengedik, de megvizsgálják a családi körülményeit is. A bizottság ezután kiad egy állásfoglalást a javaslatukról, amit elküldenek az igazságügyért fe­­lelős miniszternek, aki pedig a köztársasági elnöknek továbbítja. Ha a köztársasági elnök ke­­gyelmet ad, akkor a rab szabadul is, ha nem, akkor 2 év múlva újra lefolytatják az eljárást. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint azonban két évig biztosan nem lesz ilyen eljárás, mert nincs olyan rab, aki 40 éve börtönben lenne.


Mivel a tényleges életfogytig tar­tó szabadságvesztés csak 1999 márciusában lépett életbe, rövidesen kiszabadulhat a börtönből néhány olyan gyilkos, akit még a TÉSZ hatálybalépése előtt ítéltek el. Az ő ügyüket két­­évente mindenképpen felül kell vizsgálni. Ilyen például Be­­ne László, akit a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból elkövetett gyilkosság miatt ítélt el.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!