Szeged és környéke

2019.03.29. 21:46

30 éve segíti a külhoni magyar gyerekeket a Rákóczi Szövetség

315 éve választották erdélyi fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet - emlékestet rendezett pénteken a Belvedere-palotában a Rákóczi Szövetség Szegedi Szervezete és a Pro Patria Hungariae Egyesület.

K. A. R.

315 éve választották erdélyi fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet, ezért az Országgyűlés 2019-et Rákóczi-emlékévvé nyilvánította. Ebből az alkalomból rendezett emlékestet pénteken a Belvedere-palotában a Rákóczi Szövetség Szegedi Szervezete és a Pro Patria Hungariae Egyesület.


– 30 éve azért jöttünk létre, hogy támogassuk a Kárpát-medencei magyarságot, és II. Rákóczi Ferenc szellemi örökségét népszerűsítsük. Kiemelt figyelmet fordítunk a szomszédos országokban élő magyarság mindennemű anyagi megsegítésére – részletezte Varga Róbert, a szervezet elnöke.

 

Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, a szövetségen keresztül magyar ösztöndíjprogram, az iskolakezdéshez hátizsák, Mozgó Mozi, mesekönyv, magyar bölcsődék, óvodák és iskolák segítik a kisebbségben élő magyar gyerekek fejlődését.

Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, hálásak a szövetségnek, hogy tavaly aláírásgyűjtéssel állt ki értük. Hozzátette, a támogatások jól jönnek a nehéz sorsú családoknak, hiszen az iskolatáskát sem tudná megvenni minden szülő.

 

Emlékestet rendezett a Rákóczi Szövetség a Belvedere palotában - GALÉRIA. Fotó: Karnok Csaba

B. Nagy László országgyűlési képviselő a fejedelem munkásságát, hazánkért tett törekvéseit elemezte, majd beszámolt arról is, hogy a Parlamentben ülő politikusok minden évben támogatják a Rákóczi Szövetséget, és ha büntetést kapnak, azt csekken fizetik be, amelynek összege is a Rákóczi Szövetségé lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!