Szeged és környéke

2009.11.29. 22:43

32 zavaró KRESZ-tábla Csongrád megyében

Csongrád megye - 32 helyen van a megyében értelmetlen, zavaró vagy hiányos forgalmi jelzőtábla – az autósok szerint.

Munkatársunktól

Táblavadászatot hirdetett a rendőrség: október végéig várták a leveleket, amelyekben az indokolatlannak tűnő vagy megtévesztő KRESZ-tábláknak a helyét kellett leírni, illetve fotóval illusztrálni – a hely azonosításának megkönnyítése érdekében. Egy hónap alatt 9 bejelentés érkezett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság címére, összesen 32 helyet jelöltek meg az autózók.

Makón, a Posta utca egy szakaszán, a Hagymaháznál lévő kereszteződésben csapdába kerülhetnek a teherautósok, mert előre tilos továbbmenni teherautóval, hátrafelé viszont behajtani tilos – íme egy példa a zavaróan kihelyezett KRESZ-táblákra Makón. Ugyancsak sok kellemetlenséget okoz egy tájékoztató tábla a Martinovits utca elején: a közeli kórházat jelölő kék alapon fehér H alól ugyanis eltűnt a kiegészítő tábla, és azóta sokan a mellette lévő régi, nagy udvarú társasházban keresik az egészségügyi intézményt.

A makói Martinovits utca elején egy nyíl hiányzott a kórházról tájékoztató tábla alól – mára pótolták. Fotó: DM/DV

A makói Martinovits utca elején egy nyíl hiányzott a kórházról tájékoztató tábla alól – mára pótolták.
Fotó: DM/DV


Makón ilyen bejelentések érkeztek a rendőrség táblavadász akciója keretében. A kapitányság közlekedési osztályvezetője, Neparáczki László tapasztalatai szerint nem is volt több a városban annál a néhánynál, amire fölhívták a figyelmüket. Nem hiába: a nyíl a kórházhoz utat mutató tábla alá például már visszakerült.

Továbbra is várják a bejelentéseket

A legtöbb zavaró KRESZ-tábla Szegeden található. – A bejelentéseket a társszervekkel együtt értékeltük, javaslatainkat megtettük, és hamarosan a még vitatott táblák ügyében is egyeztetünk. A kézzelfogható eredmények december 17-ig várhatóak– mondta Vad Róbert, a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára. Több mint 8000 közlekedési jelzőtábla szegélyezi az útját annak, aki Szegeden gyalog vagy autóval elindul. Az országos akcióval azt akarja elérni az ORFK, hogy zavarmentes és még biztonságosabb legyen az országban a közlekedés. S bár a rendőrségi akció véget ért, a táblavadászat tovább tart: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját honlapján (www.kozut.hu) fogadja a bejelentéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!