Szeged és környéke

2009.06.11. 21:53

4 év 3 hónap börtön

Szeged - Jogerősen 4 év 3 hónap börtönre ítélte tegnap a Szegedi Táblabíróság emberölés miatt azt az ópusztaszeri férfit, aki tavaly június 5-én többórás italozás után megverte, majd fojtogatta élettársát sándorfalvi albérletükben úgy, hogy az asszony belehalt a bántalmazásba.

Munkatársunktól

Ahogy arról lapunk is beszámolt, B. Géza Miklós a sorozatos ütlegelés után este 8 óra körül szembesült azzal, hogy élettársa nem lélegzik. Ekkor a szomszédok segítségét kérte, mentőt hívtak, de a nőn már nem tudtak segíteni. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a férfi legalább 10 alkalommal ütötte meg ököllel az asszony fejét, mellkasát és egyik szemét.

A Csongrád Megyei Bíróság első fokon már idén januárban a fenti büntetést szabta ki halált okozó testi sértés miatt a vádlottra, aki eltérő minősítés és az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést. A büntetés mértékén a táblabíróság nem változtathatott – mert az ügyészség nem fellebbezett –, csak annak minősítésén: emberölés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!