Szeged és környéke

2019.02.26. 15:33

40 országban védette le találmányát: egykori iskolájának hangtechnikáját is Papp Gergely cége újítja föl

Szeged - Továbbra is hangszóró- és akusztikai fejlesztéssel foglalkozik a 25 éves, baksi Papp Gergely, aki néhány éve egyedi hangszórót épített, majd a találmánnyal az Intel arizonai tudományos versenyén, az ISEF-en harmadik helyezést szerzett. Most egykori iskolájának hangtechnikai rendszerét is az ő cége újítja föl.

Arany T. János

Világszenzációként robbant be a sajtóba 2012-ben egy végzős diák találmánya, egy autós mélysugárzó, amellyel a legjobb 17 közé került a Magyar Innovációs Szövetség pályázatán. A baksi Papp Gergely akkor a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézményének 12. c osztályos tanulója volt.


Egy évvel később Gergely egyedi hangszórót épített meg a világ legjobb ragasztójának felhasználásával. A találmánnyal az Intel arizonai tudományos versenyén, az ISEF-en (The Intel International Science and Engineering Fair) a harmadik helyezést szerezte meg.


2014-ben pedig Dr. Kamilo Feher-díjat kapott, amelyet Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke adott át a fiatalembernek, aki a hifitechnológia terén kifejlesztett, új rendszerű, tökéletesebb hangátvitelt eredményező, magas tudományos és műszaki színvonalú pályázatával érdemelte ki az elismerést. Az évi 1500 dollár jutalommal járó díjat dr. Kamilo Feher, az Egyesült Államokban élő, magyar származású feltaláló és üzletember alapította a kiváló magyar fiatal fejlesztők munkájának támogatására.

A baksi Papp Gergely megtalálta számítását a hangszórófejlesztéssel. Fotó: Török János

A baksi Papp Gergely megtalálta számítását a hangszórófejlesztéssel. Fotó: Török János

A most 25 éves fiatalember 14-15 éves korában kezdett el a hangszórókkal és hangfalak műszaki megoldásaival foglalkozni.


– Utána minden időmet a találmányom nemzetközi szabadalmának kiterjesztése tette ki, amiben egy innováció- és kutatáshasznosító iroda segít. Mostanra közel negyven országban van levédve a találmányom – mondta Gergely, aki szórakozóhelyek, klubok hangtechnikáját szervizeli, és nagyobb rendezvényeket szervez az ország egész területén. Fesztiválokon, köztük a Szegedi Ifjúsági Napokon is dolgozott, illetve egykori középiskolájában, a Gábor Dénesben is az ő cége fejleszti a hangtechnikai berendezéseket.


Lehetetlennek tartotta 2013 májusában, amikor a fiatalembert a nemzetközi sikereiről kérdeztük, így nyilatkozott: „Egy kis faluból jöttem, Baksról. Tavaly ilyenkor még lehetetlennek tartottam volna, hogy ez lesz. 


A projekt megalapozta az életemet, innentől már ez olyan folyamat, amelyből ha akarnék, akkor sem tudnék kiszállni."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!