Szeged és környéke

2019.06.15. 11:58

45 millió forintos kormányzati támogatásra pályázik a város

A Vértó körüli futópálya megépítése már két évvel ezelőtt szóba került, azonban akkor a lakók fellázadtak, hiszen a fejlesztéssel lebontották volna a székelykapusort. Most egy kormányzati program részeként, 90 millióból építenének futókört.

Kiss Anna

A futópálya kialakítása a Vértó körül heves vitákat váltott ki még 2017-ben a szegediek körében, hiszen a városvezetés a Zöld Város projektben a futókör létrehozása mellett vízi sétányt, oxigénparkot, domboldali csúszdát és lesiklópályát is megálmodott, mindezt a nemzeti összetartozást szimbolizáló székelykapusor rovására.


Az 560 milliós kivitelezés során lebontották volna, azonban fellázadt a lakosság, illetve a KDNP is, Haág Zalán akkor úgy fogalmazott, hogy magyar–székely civil összefogással telepítették a nyolc székelykaput a tó melletti dombra, az emlékhely nem illegálisan vagy valamilyen joghézag okán létesült, engedélyezte azt a város főépítésze, és támogatásáról biztosította Szeged polgármestereként Botka László is. Később aztán a közgyűlés leszavazta a sípályát és a kapuk elbontását, egyrészt a lakossági ellenállás, másrészt a magas kialakítási költségek miatt döntöttek így. Később ráadásul a Miniszterelnökség is kérte, hogy maradjon meg az emlékhely, amely magában foglalja egyrészt az ősmagyarság szokás- és hiedelemvilágával foglalkozó területet, másrészt a magyar nemzet nagyjainak emléket állító kopjafákat, valamint a Kárpát-medencében egyedülálló székelykapukat, ezért eltökélt szándékuk továbbra is megőrizni.


Azt javasolták a városvezetésnek, hogy emeljék be a Településképi Arculati Kézikönyvbe és a hozzá tartozó településképi rendeletbe a vértói emlékhelyet.Most újra felmerült a városvezetés részéről, hogy futópályát építsenek a Vértó körül, a fejlesztést a pénzügyi bizottság tárgyalta. Amennyiben jövő hét pénteken a közgyűlés is jóváhagyja, Szeged beadja kérelmét az Országos Futópálya-építési Program felhívására, mely a 20 ezernél nagyobb lélekszámú városokban legalább egy kilométer hosszú, 120 centiméter széles, kizárólag rekortánborítású pályák építését célozza meg, így minél többen sportolhatnak majd minőségi futópályákon.


Összesen 350 milliós keretösszeggel rendelkezik a program, egy pályázó legfeljebb 70 millió forintot kérhet, illetve 50 százalékos önerőre van szükség hozzá. A csongrádi megyeszékhelyen 90 millióból épülne meg a futókör, ebből 45 millió forint lenne a kormányzati támogatás. Ha pozitív elbírálást kapnak, jövő év augusztusára készül el a sportfejlesztés a Vértó körül.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!