Szeged és környéke

2014.02.21. 21:53

8 éve perlik sofőrjei a Tisza Volánt

Szeged - 8 év pereskedés után most külön-külön próbál megegyezni a Tisza Volán 210 buszvezetőjével. A sofőrök azért mentek bíróságra, mert cégük csak azt az időszakot számolja el munkaidőként, amikor ténylegesen vezetnek, a várakozást nem. <br>

Bakos András

Tizenegy évvel ezelőtt kezdtek tárgyalni a Tisza Volán vezetésével a buszvezetők. Azt szerették volna elérni, hogy módosuljon a kollektív szerződés, mégpedig úgy, hogy a cég tényleges munkát számoljon el arra az időre is, amikor épp nem vezetnek, hanem várnak a következő indulásra. A jogvita részleteiben ennél jóval bonyolultabb. A héten az atv.hu-nak Simon István, az Autóbuszvezetők Független Szakszervezetének elnöke, az érintett sofőrök egyike úgy magyarázta, hogy ha egy sofőr reggel 6 órától 8-ig vezetett, aztán 8-tól negyed 9-ig a végállomáson ülve várta, hogy menetrend szerint negyed 9-kor megint elinduljon, akkor azt a negyed órát nem számolják el neki.

A 6.15-től 22.45-ig dolgozó sofőrnek, aki a Szeged és Miskolc között közlekedő távolsági buszt vezette, ezt az időt nem 16 és fél, hanem 13 órának számolják, mert ténylegesen ennyit ült a kormánynál. – 2006-ban azért indítottunk pert, mert az akkori vezetés azt mondta, amit mi szeretnénk, azt nem lehet, ha nem felel meg, forduljunk bírósághoz. Közben úgy tudjuk, hogy más társaságnál nem volt hasonló elszámolási vita – számolt be a kezdetekről lapunknak [namelink name="Simon István"]. A buszvezető maga sem gondolta, hogy ilyen hosszú jogvita kezdődik ezzel. – Többször is előfordult, hogy nem tudott érdemi tárgyalást tartani a bíróság, mert a cégtől nem jött el képviselő, vagy aki eljött, azt mondta a bíró kérdésére, hogy az adott ügyben nincs fölhatalmazása.

A kormány mögött. Az érintett sofőrök bíznak abban, hogy a bíróság nekik ad igazat. Fotó: Schmidt Andrea

A kormány mögött. Az érintett sofőrök bíznak abban, hogy a bíróság nekik ad igazat. Fotó: Schmidt Andrea
Legutóbb február 19-én, szerdán egy bírósági továbbképzés miatt maradt el a tárgyalás. A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint március 7-én 13 órától tárgyalják újból az ügyet.

Amióta a vita tart, már a harmadik vezérigazgató vezeti a vállalatot. Az előző, [namelink name="Szarvas Péter "]tett már javaslatot peren kívüli egyezségre, nemrég pedig a mostani, Fekete Antal kezdeményezett alkut. Utóbbi ajánlat Simon szerint előnyösebb a korábbinál, de többségük számára ez is elfogadhatatlan. – Mivel a pert minden munkavállaló külön indította, a cég mindenkit külön kiszámolt ajánlattal, írásban keresett meg a napokban. Emberenként változó a vállalat ajánlata, akár 1 millió forintos összeg is lehet benne, a többségünk azonban nem fogadta el. Két emberről tudok, aki azt mondta, neki tetszett az, amit a papíron olvasott. Mi most várjuk a következő tárgyalást, és bízunk az igazunkban. Ha megegyezés lesz, azt akkor is a bíróság előtt kötjük.

Simon úgy érvelt, hogy a munka törvénykönyve szerint tárgyalni kell a kollektív szerződésről, ha ezt kéri a szakszervezet. A vezetés viszont úgy reagált erre, hogy a Volán-vállalatokat hamarosan úgyis végleg összevonják, s akkor majd készül új kollektív szerződés. Fekete Antal az atv.hu-nak azt nyilatkozta, szeretne peren kívül megállapodni a dolgozókkal, mert nem járja, hogy a társaság perben áll saját dolgozóival. A vezérigazgató lapunknak későbbre ígért választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!