Szeged és környéke

2015.04.12. 19:29

8 méteres hibát nem szabad védeni

Nagyon pontatlan a megyei földhivatali térkép, vagy csak kicsit, ezt vizsgálja a bíróság. 21 centis tévedés még lehet, 6-8 méteres azonban nem, ha mégis, és kiderül, javítani kellene – válaszolta kérdésünkre a térképészet egyetemi oktatója. <br>

Bakos András

Gépre vitték, ezért digitális
Az ingatlan-nyilvántartásban használt digitális térkép annyira pontos, amennyire az eredeti, papíralapú volt. Azt pedig – településenként eltérő időpontban – 1879 és 1990 között készítették, különböző felmérési, adatrögzítési technológiával – reagált érdeklődésünkre a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala. A térkép itt attól digitális, hogy számítógéppel kezelhető. Az 1990 óta alkalmazott, úgynevezett „numerikus" felmérési technológia pontosabb, de ez drága módszer, az országban eddig nem nagy területen alkalmazták. „A sajtó képviselője riportalanya által a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt zajló peréhez kapcsolódó kérdésének megválaszolása, jognyilatkozata álláspontom szerint a bírósági tárgyalás tárgya" – reagált a hivatal a perrel kapcsolatos kérdésre.

Várhatóan szakértő fogja tisztázni, nagyon, vagy csak kicsit pontatlan a földhivatali térkép ott, ahol a szegedi Borsi Ferencék ingatlanát mutatja. A család és szomszédai azt állítják, helyenként 6-8 méter a tévedés a valósághoz képest, ez nekik kárt okoz. Bírósághoz fordultak, hogy mondja ki, térképészeti és területszámítási hiba történt. Az alperes a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala, amely szerint az eltérés „hibahatáron belüli", nem kell korrigálni.

A digitális alaptérképek készítése nagy feladat volt, és „területtől függően nem teljesen homogén módon készült el" – derült ki Gál Tamás egyetemi adjunktusnak a kérdésünkre írt válaszából. Ő a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékén térképészetet is oktat. Kétféle módon készül a digitális alaptérkép. Vagy a terepen geodéziai mérésekkel veszik fel az adatokat, és a végeredményt digitálisan rögzítik, vagy a meglévő, papíralapú térképet digitalizálják. „Az MSZ 7772-1 szabvány 10.3.3 pontja szerint a belterületeken alkalmazott méretarányú, 1996 után készített térképek esetén a megengedett eltérés a határvonal helyzetében +/– 15 centiméter, a földrészlet szélességében +/– 21 centiméter. Régebbi térképi források esetén, valamint a külterületeken a szabvány megengedőbb, a megengedett eltérés azonban ez esetekben is centiméteres nagyságrendű."

Az egyetemi oktató szerint a cikkünkben említett, méteres nagyságrendű eltérés „olyan hibának tűnik, amit a digitális alaptérkép esetén nem tekinthetünk hibahatáron belülinek". Az eltérést okozhatta az, hogy a terepen tévedtek annak idején, vagy a digitális rögzítést rontották el, vagy az adatbázis létrehozásakor hibádzott valami. „Egy ilyen léptékű munka esetén természetesen előfordul ilyen hiba, azonban véleményem szerint ezeket az eltéréseket, amennyiben ismerté válnak, és az okuk kiderült, javítani kellene" – foglalja össze véleményét [namelink name="Gál Tamás"].

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!