Szeged és környéke

2018.01.01. 11:03

9,5 milliárd forint az elektromos közlekedésre: megújul a 4-es villamosvonal, és járműveket is vesznek

Szeged - Két év múlva már nem kell zötykölődni a 4-es villamosvonal Dugonics tértől Kecskésig tartó szakaszán, amennyiben a Modern Városok Program keretében tervezett fejlesztés ütemszerűen valósul meg.

Varga Anna

Jövőre 2,8 milliárdot, 2019-ben pedig több mint 6,6 milliárd forintot szán a kormány a Modern Városok Program (MVP) keretében Szeged tömegközlekedésének elektromos alapra helyezésére – derül ki a Magyar Közlönyből. A fejlesztés tartalmaz járműbeszerzéseket is, de a legtöbben azt várják, hogy a belvárosból Kecskésig ne lassan döcögjön ki a 4-es villamos.


Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester lapunknak elmondta, bár a város régóta tervezte, a korábban megvalósított elektromos tömegközlekedési nagyprojektbe a 4-es déli szakaszának rekonstrukciója már nem fért bele. Több változatban születtek tervek, illetve a Vám tér és a Rákóczi utcai csomópont forgalmi rendjének a megváltoztatására is készült egy külön koncepció. Megtudtuk, az említett részen lámpás kereszteződést alakítanak ki, mert bár az elképzelések között szerepelt körforgalom is, előbbi megoldás biztonságosabb, ugyanis kisebb az esélye, hogy az autósok kihajtsanak a villamos elé.

megújul a 4-es villamosvonal, és járműveket is vesznek. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


A 4-es vonal fejlesztésében kapacitásbővítés is szerepel, magyarán várhatóan a temetőtől Kecskésig megvalósítható a kétvágányúsítás, és akkor nem kell, hogy bevárják egymást a szerelvények.


Az összességében 9 milliárd 459 millió forintos MVP-s projekt természetesen nem csak a 4-es eddig kimaradt szakaszának rendbetételét tartalmazza. Szeretnék bővíteni a villamosflottát is, 3 új alacsonypadlós járművet vásárolnak, továbbá 5 új trolibusz és 5 midibusz beszerzésére is futja az összegből. A városfejlesztési alpolgármester elmondta, a Szegedi Közlekedési Kft.-nél (SZKT) már fut egy projekt, ami azt vizsgálja, hogy akkumulátorral miként lehet üzemeltetni a trolibuszokat. A mostani flottából is 13 jármű tud néhány kilométert megtenni felsővezeték nélkül, ám hosszú távú tapasztalat nincs arra nézve, hogy az akksik élettartamát miként befolyásolja, ha folyamatos használatban vannak.

megújul a 4-es villamosvonal, és járműveket is vesznek. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA



Példaként a mobiltelefonok akkumulátorát említette Nagy, amelyeknél számtalan teszt van arról, hogy mennyi ideig is működnek attól függően, hogy teljesen lemerítjük, majd feltöltjük, vagy 30–70 százalék közötti töltöttségi szintet tartunk fent folyamatosan. Az SZKT most ezt vizsgálja az önjáró trolibuszok esetében. Egy másik nemzetközi projekt keretében kísérleti midi trolibuszt is építenek, amelyet a kisebb utasforgalmat bonyolító vonalakon közlekedtetnek majd. Nagy Sándor azt mondta, az MVP keretében 5 ilyet szerez be a város, és várhatóan az ELI-hez közlekedtetnék a belvárosból, a trolibusz végállomásától akkumulátoros üzemben.


A tanulmánytervek már elkészültek, a Magyar Közlönyben december 8-án megjelent a projekthez forrásokat rendelő kormányhatározat, ám még a támogató okirat nem született meg. Nagy Sándor úgy kalkulál, hogy 2018-ban a tervezés történhet meg, utána le kell bonyolítani a közbeszerzést, vagyis a kivitelezés a 2019-es esztendőre húzódik át.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!