99 éves nénire kell vigyázni, amíg fiát műtik

– Néha nagyothallok, máskor nem. Ez kiszámíthatatlan – magyarázza mosolyogva a 99 éves Julianna néni a gyálaréti ház kicsi, meleg szobájában. Vérnyomása rendben, a vércukorszintje is: fia, Zoltán rendszeresen méri.

– Amikor nemrég elfogyott a vörösbora, rám pirított, hogy ez máskor ne forduljon elő – számol be Zoltán.

Ami őt illeti, hamarosan eldöntik az orvosok, hogy az elzáródó nyaki ereit kell-e hamarabb műteni, vagy a bal szívkamráját. A feleségét pedig nemrég pajzsmirigydaganattal műtötték, ő sincs jól.

– Én gondoskodom édesanyámról. Most arra az időre, amíg rendbe jövök, édesanyám helyzetére kell megoldást találnom valahogyan, de eddig nem boldogulok – mondja Kimpián Zoltán.

Fotó: Török János

– Testvérei már nem élnek, az öcsém 2012-ben halt meg, akkor hoztam el magamhoz anyámat. Közeli rokon, akire számíthatnánk ebben, nincs. Több helyen kezdtem érdeklődni, elirányítottak az öregek házához, ahol megtudtam, hogy több ezren szeretnének bejutni oda.

Kaptam mástól egy telefonszámot is: idősgondozást vállalnak, napi egyszeri étkezéssel, orvosi ellátással. Kiszámoltam, a díjat nem fedezné az én nyugdíjam sem. Az anyámé – átszámítva – 42 ezer forint havonta.

A helyzetet nehezíti, hogy Julianna néni román állampolgár. Fia a konzulátushoz fordult megoldási javaslatért. Azt gondolta, a határ túloldalán, valahol a közelben, ahová ő is átmehet, például Nagyszentmiklóson, lehetne helyet találni. Ám azt tanácsolták neki, folyamodjon az édesanyjának letelepedési engedélyért. Kapcsolatban maradt a diplomáciai képviselettel, de az idő sürgeti, hamarosan műtenék. Most már arra számít, lapunkon keresztül jelentkezik valaki, aki segít neki.

Zoltán épp abban az időben született Erdélyben, amikor Marosvásárhelyen – mint fogalmaz – „ugyanolyan pengővel fizettek épp, mint Budapesten". Több mint harminc évig vezette egy romániai bútorgyár egyik részlegét, ahol négyszázan dolgoztak.

Fotó: Török János

Átjött Magyarországra, de nem felejtette el ottani ismeretségeit. Fiatalokat támogatott, akik itt kezdték újra az életüket. Kettejüknek háza is van Gyálaréten, Zoltánék kis házához közel. Az egyikben lakik most Julianna néni – a gazda engedélyével, aki az Egyesült Államokban él. A kis, nyaraló méretű épületnek egy szobáját fűtik, a többire nincs szükség. Itt mindig 24 fok van, és minden a néni keze ügyében. Fia napjában többször átjön hozzá.

Megkérdeztük a szegedi önkormányzatot, hogyan lehetne segíteni Kimpián Zoltán és édesanyja helyzetén. A polgármesteri hivatal humán közszolgáltatási irodája azt válaszolta, hogy az ilyen élethelyzeteket kétféle módon oldják meg: soron kívüli idősotthoni elhelyezéssel, „vagy az egészségügyi ellátórendszer keretében valamely fekvőbeteg-szakellátási osztályon".

Ez magyar állampolgárok esetében van így, és – a törvény szerint – megilletheti a bevándoroltakat, letelepedetteket, „a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket" is, ha van bejelentett lakóhelyük.

Az ideiglenesen itt tartózkodó külföldi kaphat ellátást EU-kártyával, vagy egészségbiztosítójának engedélye alapján. Az ügyben a hivatal kérdésünk nyomán kereste Kimpián Zoltánt, aki megfogadta, hogy hétfőn bemegy, megnézi a tartózkodási engedély elintézésének módját. Reméli, sikerül addig megoldani a dolgot, amíg nem kell a műtőasztalra feküdnie.