Szeged és környéke

2019.04.23. 15:33

A 60-as, a 73-as és a 75-ös vonalon már járnak - összesen 24 új busz jön majd Szegedre

Kedden 11 új Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusz állt forgalomba Szegeden. A Kiskundorozsmára, Tápéra és Szőregre utazók már tesztelték. Kettőt a Mars téren lehetett szemügyre venni.

K.A.R.

Összesen 24 új, korszerű, klímával és modern elektronikus utastájékoztatóval felszerelt Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusszal erősíti a helyi közösségi közlekedést a DAKK Zrt. Szegeden. Kedden 11 jármű kezdte meg szolgálatát, a többi 13 folyamatosan áll forgalomba – közölte lapunkkal a társaság. Az új buszokból kettőt kedden a nagyérdemű is megtekinthetett kívül-belül a Mars téren. Sőt, ettől a naptól a 60-as, a 73-as és a 75-ös viszonylatokon közlekedők már azt is megtudhatták, milyen komfortos az utazás az új járműveken, hiszen ezeken a vonalakon már forgalomba is álltak. A fejlesztés fő célja a szolgáltatási színvonal és ezáltal az utasok elégedettségének növelése.


Megtudtuk, az alacsony padlómagasságú, kéttengelyes autóbuszok összesen 26 ülő és 78 álló utast szállíthatnak. A második utasajtóval szemben kialakított részen babakocsival és kerekesszékkel is lehet utazni. A klímával felszerelt járműveken nagy méretű kijelzők és hangosbemondás segíti az utasok tájékozódását. A járművekbe Euro-VI környezetvédelmi besorolású motort, automatikus sebességváltót és a lassítás közben keletkező mozgási energiát elektromos árammá átalakító egységet építettek. Így az autóbuszok műszaki értelemben is a legkorszerűbb technológiát képviselik.

A 60-as, a 73-as és a 75-ös vonalon már járnak - összesen 24 új busz jön majd Szegedre - Galéria



Az új Mercedes-Benz autóbuszok a korosabb járműveket, a régi csuklós Ikarusokat váltják ki Szegeden. A DAKK Zrt. fő célja, hogy az utazási komfort növelésével még magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítson utasainak. Az újítással a csongrádi megyeszékhely rendelkezik hazánkban az egyik legfiatalabb városi buszállománnyal, hisz hét év alá csökken a buszok átlagéletkora.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!