A 74 éves Imre bácsi a legelégedettebb tömörkényi

– Sok bevándorló érkezett a tömörkényi tanyavilágba a városok perifériájáról. Ami ott ért egymillió forintot, abból itt százezerért tudott venni egy tanyát, a többit meg felélték, aztán meg itt tengődnek közmunkán. A legrosszabb, hogy már nem is akarnak elmenni dolgozni – sorolta az 1700 fős község polgármestere, Bánfi Sándor egy szuszra. Pedig, mint mondta, munka akad a környéken bőven.

A község határában egymás után sorakoznak a lakatlan tanyák, legtöbbjüknek meghalt egykori lakója. Az ivóvíz még nem jutott el mindenhová, villany van, az más kérdés, hogy ahol nem fizették, ott a szolgáltató kikötötte. A polgármester azt mondta, a tanyavilág, a hagyományos tanyai gazdálkodás szép lassan megszűnik.

Orvos, kórház – ennyi az élet

– Nyomorúságos itt az élet, pláne az idei év. Haláleset, baleset is volt a családban, a munkalehetőség egyenlő a nullával. Mondjuk nekem szerencsére van munkám, tíz éve lesz márciusban, hogy itt dolgozom az üvegházban – mutatott az út túloldala felé Szabó Andrásné Margit, miközben a település határában fekvő házukba invitált minket. Szabóék 1993-ban költöztek ki ide, addig bent laktak a szülői házban. A tanyát 100 ezer forintért vették részletre.

– A párom beteg, fekszik. Orvos, kórház, ebből áll az életünk – mondta az asszony, míg férje kikászálódott a szobából. – Le vagyok robbanva egy kicsit a gerincemmel – bagatellizálta el egy 17 éves korában szerzett súlyos és maradandó sérülését. – Január másodikán padlót fogtam. Ríttam másfél hónapig, annyira fájt, még az étvágyam is elment. Nem engedem műteni, mert csak rosszat hallottam róla – magyarázta a férfi, aki fiatalkorában szenvedett balesetet, 276 napot volt kórházban Kecskeméten, ahol többször megműtötték.

– Amikor jobban lettem, letettem a mankót, felültem a Riga motorra, volt egy kis háromcsillagos konyak is, aztán eldobtam a motort, estem egy nagyot. Akkor mondta az orvos, hogy csontsorvadásom volt, amit a csípőcsontból pótoltak – mesélte a családfő.

– Tűzrevalóból van kevés, meg sűrűn szűkölködünk, nincs kaja, egyébként elvagyunk. Eléldegélünk egyik napról a másikra – válaszolt az asszony arra a kérdésünkre, hogy miben szenvednek hiányt.

„Aki nem dolgozik, haljon éhen!"

Szabó Zsolt 20 hektáron gazdálkodik Tömörkény külterületén, szintén nem túl derűlátó. – Nincs munkás, ez lesz a sírba leeresztő kötelünk. Ez a leginkább kézimunka-igényes ágazat. Van itt munka bőven, de hiába kínálok a közmunkásnak óránként 1500 forintot, a képembe röhög. Szerintem, aki nem akar dolgozni, hagyni kéne éhen halni – mondta őszintén a családi vállalkozás vezetője.

A gazdaság fóliáiban éppen kínai kelt palántáznak, a szabadföldbe padlizsánt ültetnek majd. – 44 vagyok, 40 éves koromig azért küzdöttem, hogy a biztos megélhetésem alapjait megteremtsem, de most ott tartok, hogy nincs jövőképem. Ha nincs, aki megművelje, kénytelen leszek szűkíteni a termőterületet. Mindezek ellenére nem panaszkodom, mert megélek, de zsákutcába került az ágazat – magyarázta.

Imre bácsinak mindene megvan

A Tömörkénytől hat kilométerre élő, 74 éves Baráth Imre minden reggel bebiciklizik a faluba kenyérért, meg amiért kell. Az udvaron takaros rend, még a gereblye nyoma is látszott. – Ketten vagyunk a fiammal, 2015-ben meghalt a feleségem. A másik fiam tavaly áprilisban elment itthonról, és azt mondta, majd jön. Azóta is jön. Fogott valahol Szegeden egy nőt, azzal elvan, azt kérte, ne háborgassuk, de a bátyjával beszél – mesélte a Hajdú-Bihar megyei Nagykerekiből 2002-ben ideköltözött nyugdíjas, aki a libatelepre jött dolgozni, de mint mondta, három év után leselejtezték.

– Minden megvan, ami kell nekem. Kacsa, liba, gyöngyös mellett három kutya. Bemegyek a boltba, megfőzök. Dolgoztam világéletemben. Sokan nem hiszik el, hogy 74 éves vagyok – mondta, miközben fiatalabbakat megszégyenítő lendülettel tüzelőnek való fát aprított, amit a szobában lévő ládába hordott be.