Szeged és környéke

2019.07.24. 16:33

A Balaton-parti hangulatért elég Sándorfalváig menni

Miközben számos vendég az ország más részéről vagy akár külföldről érkezik a Nádastó Szabadidőközpontba, sok Csongrád megyei még mindig nem tud a sándorfalvi strandról. A 9 éve nyitott komplexum folyamatosan fejlődik, hamarosan 148 millió forintból pedig tovább modernizálják.

T.K.

– Nagyon jó ez a strand, mert van benne sár – foglalta össze a 8 éves Kasza Robi, miért tetszik neki a sándorfalvi Nádastó Szabadidőközpont. Válasza nem volt meglepő, hiszen testvé­reivel éppen a vizes homokot dobálták egymásra, majd önfeledten vetették bele magukat a bányató vizébe. – Zalaegerszegről érkeztünk, itteni rokonaink ajánlották ezt a strandot. Tiszta, a víz nem mélyül hirtelen, és még a hekk is finom. Jó döntés volt, hogy ide jöttünk – mondta a családfő, Kasza Lajos.


A messziről jött vendég nem ritka a szabadidőközpontban. Az üzemeltető SÖV Kft. ügyve­zető igazgatója, Deák Sándor adatai szerint a vendégek mind­­össze 10 százaléka helyi la­­kos, többségük szegedi, rajtuk kívül viszont szép számmal érkeznek ide a megye minden területéről, sőt akár külföldről is. – Évente közel 45 ezer strandolónk van a 10 hetes szezon ideje alatt. Sajnos ki vagyunk té­­ve az időjárás viszontagságainak, ezért próbáljuk fejlesztésekkel megnyújtani azt az időszakot, amíg megéri kilátogatni hozzánk.

A Balaton-parti hangulatért elég Sándorfalváig menni. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Éppen ezért az idei szezonra kétszeresére növelték a fedett halpucoló méretét, amelyben hűtő áll rendelkezésre, hátul pedig bográcsozni lehet. Mellette kialakítottak egy közel 50 fő befogadására alkalmas fedett helyet, így most már kisebb rendezvények is tarthatók a strandon. De ha esik az eső, akkor sem kell a strandolóknak hazamenniük, itt is ki lehet várni a felhők elvonultát. Szintén az ő kényelmüket szolgálja a fás partszakaszon létrehozott vé­­céblokk, hogy ne kelljen a strand másik feléig elsétálni.


Deák Sándor elmondta, az ön­­kormányzat nettó 148 millió forintot nyert további fejlesztésekre. Ebből felújítják a parkolót, bővítik a szennyvíztároló ka­­pacitását, illetve új fogadóépületet és egy ökoturisztikai bemutatóhelyiséget is kialakítanak. A szigetek között pedig 4 hidat építenek ki, és tanösvényeket hoznak létre. Utóbbiakat azért, mert a szabad­időközpontnak rendkívül gazdag az élővilága. Mindezt három nyolcéves kisfiúnak köszönhetően mi is megtapasztalhattuk, Patrik, Márk és Máté ugyanis békákat és törpeharcsákat fogtak két fürdés között a horgásztóban. – Teknőst is találtunk. Azt elengedtük, de a többit hazavisszük – beszéltek a szüleikkel nyilvánvalóan még nem egyeztetett tervükről.

A Balaton-parti hangulatért elég Sándorfalváig menni. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Vas Éva strandvezető el­­mond­­ta, adottságai miatt a sza­­badidőközpontot elsősorban tengerparti, Balaton-parti hangulatban igyekeznek üzemeltetni. Szerveznek szabad­téri bulikat, van lehetőség wake­­boardozni, vízibiciklizni, strandröplabdázni és strandkézilabdázni is, hétvégenként pedig vízi aerobikot is tartanak.


– Még mindig sokan vannak, akik nem is hallottak a strandról. Szeretnénk, ha a következő időszakban ez megváltozna – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!