Szeged és környéke

2019.01.15. 09:50

A buszhoz igyekezett a halálra gázolt asszony: egy autó elsodorta, kettő elütötte az Öttömös szélén - fotók

Egy személyautó gyalogost ütött el az 55-ös számú főúton, Öttömös közelében. Az érintett útszakaszon teljes az útlezárás.

Az öttömösi tanyavilág legszélén, a Járásszéli úton egyedül élt az az idős asszony, akit kedden kora reggel gázoltak halálra az 55-ös főúton – tudtuk meg Dobó Istvántól, a település polgármesterétől. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy a baleset húsz perccel hét óra előtt történt, amikor még majdnem sötét van. Az asszonyt először egy autó elsodorta, majd még kettő elütötte. Olyan súlyos sérülései lettek, hogy a helyszínen meghalt. Dobó István azt is elmondta, hogy az asszony ugyan egyedül élt a tanyavilág szélén, de a rokonai, akik egy másik településen élnek, rendszeresen látogatták. A polgármester szerint reggel éppen a buszhoz igyekezett, amikor megtörtént a tragédia.

Halálra gázoltak egy gyalogost Öttömösnél. Fotó: Donka Ferenc - GALÉRIA

Korábban


Halálos baleset történt Csongrád megyében az 55-ös főúton, Öttömös térségében. Egy Skoda személygépkocsi elsodort egy úton áthaladó idős nőt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az út melletti tanya tulajdonosa elmondta, szerinte egy teherautó is átmehetett az asszonyon, miután a személyautó elsodorta. A helyszínelés miatt órákra lezárták a főút érintett szakaszát.    

Halálra gázoltak egy gyalogost Öttömösnél - Galéria


 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!