Szeged és környéke

2019.08.24. 19:05

A cirkuszok leendő mestereit képezték a ligetben - Fotók

Külföldön egyre nagyobb teret nyer magának a zsonglőrködés, mint hobbi, míg hazánkban leginkább cirkuszi mutatványok során láthatjuk az igen érdekes művészeti tevékenységet.

K.A.R.

Szegeden viszont egyre többen sajátítják el technikát, idén tavasszal a Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapat szervezésében a Szent-Györgyi Albert Agórában szakkör indult főként 7 és 12 év közötti gyerekeknek. Az oktatást irányító Tóth Kittitől megtudtuk, egyre nagyobb érdeklődés övezi a szakkört, olyannyira, hogy augusztusban, amíg az intézmény zárva tart, az újszegedi ligetben tartják meg a képzéseket. Szombaton is így tettek, sok gyerek kilátogatott a programra.

 

Játszva fejlődtek a gyerekek szombaton a ligetben. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


– Régóta terveztük már, hogy másoknak is átadjuk a tudásunkat, csupán kísérleti jelleggel indult az oktatás, de nagyon örülünk, hogy ennyien eljönnek hozzánk. Van haladó és kezdő gyermek egyaránt a csapatban, hiszen folyamatosan be lehet kapcsolódni. Célunk, hogy egyre komplexebb gyakorlatokat sajátítsanak el a fiatalok, akik közben koncentrációképességüket is fejlesztik, valamint a figyelemzavaros gyerekek számára is jó módszer a zsonglőrködés – részletezte Kitti. Jeddi Ágosttal egyébként az egyetemen is foglalkoznak diszlexiával küzdő hallgatókkal, ugyanis a kétkezes foglalkozás jelentősen javítja a két agyfélteke összehangolását.


Szeptembertől újra az Agórában lesz a szakkör, 6-án ingyenes bemutató órát tartanak. Nemcsak a diákoknak, hanem a szülőknek is érdemes elmenni, ugyanis az oktatók azt tervezik, hogy csütörtökönként a felnőttek számára is tartanak képzést az esti órákban, amennyiben arra kellő igény mutatkozik majd. Szentesen is folytatják a megkezdett munkát ősztől, ott előreláthatólag szombatonként lesznek az órák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!