Szeged és környéke

2019.04.02. 20:36

A Déli-sarkot első magyarként elérő sportoló szegedi diákokkal futott

Motiváló osztályfőnöki órát tartott a Tisza- parti Általános Iskolában Rakonczay Gábor. Az extrém sportoló, aki három hónapja első magyarként érte el a Déli- sarkot, arról beszélt a gyerekeknek, hogy akkor is megvalósíthatják álmaikat, ha mindenki más azt mondja, az lehetetlen.

Tímár Kriszta

Különleges vendége volt tegnap Szegeden a Tisza-parti Általános Iskola 7. b osztályának. A kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő Rakonczay Gábor jött el hozzájuk, aki miután beszélt extrémsport-kalandjairól, még arra is vállalkozott, hogy a ligetben együtt fusson le velük másfél kilométert.


– Akkor kezdtem sportolni, amikor annyi idős voltam, mint ti – kezdte történetét. – Tájfutó voltam, és mivel én edzettem a legtöbbet, sorra nyertem a versenyeket. Aztán 13 évesen lefutottam életem első maratonját.

Rakonczay 13 éve, egyetemistaként volt párjával saját építésű hajón 51 nap alatt átevezte az óceánt. Később ezt egyedül is megismételte. Mostanában ultrafutóként teljesít, múlt héten például a csongrádi Ötvös Ádámmal kelet-nyugati irányban átfutották Magyarországot. Három hónapja pedig még a déli sarkon állt, ahova 44 nap gyaloglás után ért el, 914 kilométert megtéve mínusz 20 fok alatti hőmérsékletben. Ahhoz, hogy engedélyt kapjon az expedícióra, „bemelegítésként" tavaly 28 nap alatt átszelte Grönlandot.

A Déli-sarkot első magyarként elérő sportoló szegedi diákokkal futott - Galéria



– Amikor harminc napra elegendő ételt viszel magaddal egy helyre, ahol nincs büfé, se pizza házhozszállítás, és napokig a sátorban kuksolsz egy vihar miatt, átértékelődik az a vicc, hogy kit eszünk meg először a csapatból – mesélte. – Mondjuk én nyugodt voltam, mert vékony vagyok, ráadásul jól is tájékozódok. Úgyhogy azt tudom javasolni, sose ti legyetek a csapatban az utolsók. Lehet, hogy úgy melósabb az élet, viszont adódhat olyan helyzet, amikor nyugisabb is – viccelődött a sportember.


Rakonczay elmesélte, neki gyerekkori álma volt, hogy eljusson a Déli-sarkra. – Mindenki azt mondta, felejtsem el, ne álmodjak ekkorát, én azonban tavaly mégis megvalósítottam, amit akkor tűztem ki célul magam elé, amikor olyan idős voltam, mint ti. Találjatok ti is magatoknak valamit, amit a fejetek búbjától a kislábujjatokig minden porcikátok szeretne elérni, és akkor az nem lesz lehetetlen. Csak meg kell tenni érte mindent.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!