Szeged és környéke

2008.08.05. 20:41

A Dóm tér a turisták kedvence

Szeged - Dóm, múzeum, Tisza-part. A legnépszerűbb helyek Szegeden. Nemcsak a turisták fényképein, hanem az esküvői albumokban is sokszor találkozunk velük. A város védjegyévé vált terek és sétányok a fotók örök témái.

Kovács Kriszta

A Dóm tér a turisták legkedveltebb helye. Ha valaki Szegedre jön, a fogadalmi templom és környéke biztosan szerepel az úti céljai között. Fényképezni azonban nem egyszerű – főleg ha útitársunkat is rákomponáljuk a képre.

– Mindent meg szeretnénk nézni, amit csak lehet, de ide, a Dóm térre vezetett az első utunk – árulta el Kiss Szilvia, aki Dul Sándorral együtt Debrecenből érkezett városunkba. – A sétálóutca a következő állomás, majd a Tisza-part. Nagyon tetszik a város – mondták, majd fotóztak. Mindenről készítenek képet, akármerre mennek.

– Ha jól tudom, ez a Dugonics tér – mosolygott Nagy Anikó. – Ebéd utáni pihenőt tartottunk a szökőkút mellett. A dómot már megnéztük, most a múzeum következik – közölte a budapesti lány, aki párjával, Horváth Miklóssal egy hosszú hétvégét töltött Szegeden.

Tessék mosolyogni! Szilvia és Sándor először a dómot csodálta meg Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba

Tessék mosolyogni! Szilvia és Sándor először a dómot csodálta meg Szegeden.
Fotó: Segesvári Csaba

– A dómot és a múzeumot már láttuk. Végigjöttünk a sétálóutcán, megnéztük a színház épületét – kezdte a felsorolást Molnár Kata, aki barátnőjével, Schneider Lindával kirándult városunkba. A két kecskeméti lány az előző esti bulit a Tisza-parton próbálta kipihenni.

Rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderült: a Dóm tér a turisták kedvenc helye. De nem csak ők fotózzák szívesen. Gyakori ez a helyszín az esküvői fotókon is.

– Igen, szeretik a párok a Dóm teret. Emellett a múzeum környéke, a Széchenyi tér és a füvészkert kedvelt az esküvői fotósok körében – tájékoztatott bennünket Szőke József fotográfus. – Ezeken a helyeken lassan mindenhol lesz egy kis jel, hogy hová álljanak a párok. Azért népszerűek, mert általában rövid idő alatt kell sok fotót készíteni. Közel vannak, és már jól ismerik a fotósok is – tette hozzá. – Én, ha lehet, inkább izgalmas, intim helyekre viszem a fiatal házasokat. Érdekesnek találom a belvárosi belső udvarokat és a Reök-palotát, valamint az első csókok helyszíneit. A turisták viszont másképp gondolkodnak. Ők a dóm, a múzeum és a Tisza-part miatt jönnek Szegedre.

Hogyan fotózzunk?

Ha nagyobb épületet fotózunk, az a helyes megoldás, ha olyan távolra állunk, hogy az egész benne legyen a képben. Ha partnerünket is rákomponáljuk, neki az előtérben kell lennie – mondta Dusha Béla fotográfus. – Ha a dómot fényképezzük, érdemes a tér valamelyik sarkába állni. Vagy az épület mögé. Partnerünk pedig az előtérben legyen, körülbelül egyharmadnyi távolságra tőlünk. Így ő is felismerhető lesz a képen és a fogadalmi templom is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!