Szeged és környéke

2019.06.12. 18:46

A Dóm téren már épül a színpad, Újszeged sem marad ki a sorból

A Szegedi Szabadtéri Játékok jövő hét pénteken kezdi meg idei évadát. A Dóm téren épül a színpad és a lelátó, és a héten az újszegedi színpad körüli teendőket is elkezdik.

Tóth Anett

Szépen haladnak a munkálatok a Dóm téren, idén ráadásul a megszokotthoz képest egy héttel hamarabb indul az évad. Aki arra sétál, már láthatja a nézőteret, és a színpad két oldala is egy­re magasodik.


Lapunknak megerősítették, minden a tervek szerint halad, a múlt heti ha­­talmas esőzések ellenére is tudták tartani a tempót. Szükséges is, hiszen már június 17-én elkezdődnek a Hullámzó világ táncjáték próbái. Összesen 3 hét alatt emelkedik ki a Dóm tér macskaköveiből a sze­gedi szabadtéri, amelynek az elemeit 35 kamion szállította a helyszínre.

 

A Dóm téren már épül a színpad, Újszeged sem marad ki a sorból. Fotó: Török János - GALÉRIA


A csaknem ezer négy­zetméteres színpadot már jö­vő pénteken kíváncsi tekintetek fürkészik, hiszen akkor kezdődik hivatalosan is a Szegedi Sza­­badtéri Játékok évada. Az idei programban augusztus 19-éig a hagyományos Ajándékkoncert mellett 5 produkció 17 előadását láthatják majd a nézők a Dóm té­­ren.


Két év kihagyás után a tel­­­­je­sen megújult újszegedi színpad is várja a nagyérdeműt, ahol a héten kezdik az előkészületeket, annak ellenére, hogy ott több idő van a próbákig. Technikailag az is egy „kis Dóm tér" – ugyan a nézőtér építésével nem kell foglalkozni, a színpad padozatát, a világítási tornyokat viszont meg kell építeni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!